Újabb utánpótlás válogatottat igazolt a Vasas

A Vasas FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy az ETO FC Győr együttesétől újabb utánpótlás-válogatott játékost igazolt.
Csakfoci Admin 2020. február 14., péntek 18:37
A Vasas FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy az ETO FC Győr együttesétől újabb utánpótlás-válogatott játékost igazolt.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. február 14., péntek 18:37

Pénteken vált hivatalossá, hogy a magyar U19-es válogatott alapembere, Kalmár Olivér fél évig kölcsönben a Vasas együttesében folytatja pályafutását. Az angyalföldi csapatnak opciós joga van a 18 éves játékos végleges játékjogának megszerzésére.

A 2001-ben született balhátvéd a most zajló bajnokságban eddig 14 NB II-es mérkőzésen lépett pályára, abból 13 alkalommal kezdőként, jelenleg az egyik legfiatalabb labdarúgó, aki rendszeresen szerepel a Merkantil Bank Ligában. Remek fizikai képességeinek köszönhetően már 17 éves kora előtt bemutatkozott a felnőttek között, azóta összesen 23 NB II-es bajnoki találkozón szerepelt, 21 alkalommal kezdőként léphetett pályára a fiatal játékos. A bal oldali védő folyamatosan tagja a korosztályos válogatottaknak, legutóbb az U19-es Eb-selejtezőn is szerepelt - mutatta be az új igazolását a vasasfc.hu.

Világossá tettük mindenki számára az elmúlt időszakban, hogy a Vasas új utat kezdett el járni. Komoly céljaink vannak, melyeket szisztematikusan és nagyon sok munkával szeretnénk elérni. Ehhez keressük folyamatosan a játékosok terén is a legjobb partnereket.

Egyik fontos törekvésünk, hogy tehetséges, jó mentalitású fiatalok kaphassanak lehetőséget nálunk. Ennek érdekében dolgozik az akadémiánk, és ennek érdekében igazolunk más kluboktól is olyan játékosokat, akikről úgy gondoljuk, hogy a közeljövő sikeres Vasasának meghatározó labdarúgói lehetnek.

Kalmár Olivér egyike ezeknek a játékosoknak. A fiatal védő egyelőre fél évre érkezik hozzánk, de ha megfelelően teljesít, akkor nyártól véglegesen a mi játékosunk lehet az ETO FC-vel a mai napon aláírt opciós szerződés alapján. Az átigazolásokat ezzel lezártnak tekinthetjük. Nagyon intenzív és kemény időszak van mögöttünk, de holnaptól már a következő átigazolási időszakot készítjük elő és folyamatosan keressük a lehetőségeket, melyek jobbá tehetik a csapatot – nyilatkozta Nagy Miklós, a Vasas FC sportigazgatója a fiatal védő megszerzéséről. Hozzátette, Kalmár remekül illik a csapat új koncepciójába.

Nagyon örültem a Vasas megkeresésének, egy pillanatig nem gondolkodtam azon, hogy elfogadjam-e az ajánlatot, hiszen nagyon sok jót hallottam Hidi M Sándortól, akivel Győrben és a válogatottban is együtt játszottunk - kezdte honlapunknak Kalmár Olivér. - Fiatal korom ellenére már kétszer is volt részem Vasas elleni meccsekben. Mindkét mérkőzésen azt láttam, hogy egy játszani akaró, jó csapat az ellenfél. Tudom, hogy komoly klubhoz kerültem, mindent megteszek majd, hogy megháláljam a bizalmat. Egyértelműen látszik az elmúlt hetekben, hogy milyen új koncepció mentén kezdett el dolgozni a Vasas, örülök, hogy részese lehetek ennek. Az a célom, hogy minél több lehetőséget kapjak és a játékommal a csapat hasznára legyek – mondta Kalmár Olivér.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz