Fotó: facebook.com/szegedifutball
Honlapunk információi szerint Kovács Milán és Viczián Ádám is távozhat a Vasastól, mindkét játékos iránt több csapat érdeklődik.
A csakfoci.hu információi szerint könnyen elképzelhető, hogy két játékos is távozik az NB I-be visszajutott Vasasból.
Honlapunk úgy értesült, hogy az előző szezont a Szeged-Csanád Grosics Akadémiánál töltő Kovács Milánnak több kérője is van. Úgy tudjuk, hogy a 22 éves játékos akár még tovább maradhat a szegedieknél, de rajtuk kívül az NB I-ből kiesett Gyirmót FC Győr is szívesen látná a középpályást.
Távozhat továbbá a 27 éves védő, Viczián Ádám, akit a Diósgyőri VTK és az ETO FC Győr is kiszemelt. Viczián az elmúlt idényben kevés játéklehetőséghez jutott, csupán hat NB II-es mérkőzésen lépett pályára.
Olvastad már?
Visszatérhet a Vidihez a fontos gólokat szerző magyar támadó
Honlapunk információi szerint a Budafokon remek félidényt zárt Szabó Levente nyáron visszatérhet a MOL Fehérvárhoz.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.
ETO
Selyem hosszabbított
2030-ig kötelezte el magát az ETO saját nevelésű védője, Selyem Bálint.