Vignjevic: Megfordult a fejemben, hogy lemondok

Utolsó öt mérkőzéséből csupán egyszer hagyta el győztesen a pályát a fővárosi együttes, ami távol áll az eredeti elképzelésektől, ezért több kritikát is kapott Nebojsa Vignjevics vezetőedző. Megfordult a fejében, hogy nem folytatja, de nem adja fel.
Mokány Lajos 2017. november 18., szombat 9:46
Utolsó öt mérkőzéséből csupán egyszer hagyta el győztesen a pályát a fővárosi együttes, ami távol áll az eredeti elképzelésektől, ezért több kritikát is kapott Nebojsa Vignjevics vezetőedző. Megfordult a fejében, hogy nem folytatja, de nem adja fel.
Szerző: Mokány Lajos 2017. november 18., szombat 9:46

Nebojsa Vignjevic csapata jelenleg csak a nyolcadik helyen áll, és az utóbbi hetekben sok kritika érte a munkáját.

- Természetesen megfordult a fejemben a lemondás gondolata, amikor jöttek a nem várt, gyenge eredmények. Akadtak pillanatok, amikor az lett volna a legkönnyebb út, ha emelem kalapom, és minden problémát magam mögött hagyok. Másnap találhatnék egy új klubot, de ez nem én lennék- kezdte mondandóját az M4Sportnak a lilák trénere.

A nyári átigazolási időszakban 14 új játékos érkezett a csapathoz, de a szakembernek azóta sem sikerült összeállítani megfelelően a gárdát. Azt is a szemére vetették, hogy egyelőre nem képes a Videoton vagy a Ferencváros szintjére emelni az Újpestet.

- Ha jobban megnézzük, akkor láthatjuk a különbséget a Ferencváros átigazolási politikája és a miénk között. Ők sokkal több pénzért kész játékosokat vásárolnak, míg mi lehetőséget, potenciált vásárolunk. A Fradi vagy a Videoton olyan játékosokat igazolt, mint Lazovic, vagy Scsepovic, akik korábban is folyamatosan magasabb szinten játszottak. Utol akarjuk érni őket, de ehhez idő kell. Nehéz lesz - mondta Vignjevics.

Hozzátette, sok játékos sokat köszönhet a klubnak, mert második-harmadik esélyt kaptak az Újpesttől. Ilyen Tischler Patrik is.
- Tischlerben hatalmas lehetőségek vannak, de a kérdés az, tavaly miért nem játszott folyamatosan a Puskásban vagy előtte a Videotonban? Az edzői tévedtek vagy vele volt probléma? Mi a jövőt látjuk benne, de nehéz vele. Mindene megvan, hogy kiváló játékos legyen, de ezeket a képességeket nem a megfelelő módon használja. Olyan klubban szerepelt korábban, ahol minden meccsen a legjobbat kellett volna nyújtania, de ő nem dolgozott ezért eleget. Pont ezen dolgozunk most, hogy feljavítsuk. Ez az, amiért nem mondok le egyébként, mert az emberek nem látják, hogy valójában mennyi munkánk van a csapatban. Ha meghallják Nagy Dániel vagy Tischler nevét, azt mondják, milyen remek játékosok. Most. De így volt ez fél éve is? Tudták róluk, milyen jó játékosok? Néhányan azon is röhögtek, hogy Pajovic hozzánk került, olvastam vicces kommenteket róla. Ma mégis az egyik legjobbunk. De Zsótér sem a Honvéd legfontosabb láncszeme volt tavaly. Rúgott pár gólt, de nem ő nyerte meg azért a bajnokságot nekik. Nem a legjobbakat hozzuk el máshonnan, hanem akiken azt érezzük, lehet építeni rájuk és kell is. 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Németh Hunor Vajk
Hosszú távú szerződést írt alá a dán Köbenhavnnál az U17-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk.
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Tovább az összes átigazoláshoz