A szerb edző szerint valaki elárulta a sajtónak, hogy milyen taktikával akar játszani a fehérváriak ellen.
Érdekes nyilatkozat vezette fel a Videoton és az Újpest mérkőzését. Nebojsa Vignjevic elmondta: valaki kiszivárogtatta, hogy Kálnoki Kis Dávid majd a hatos pozícióban futballozik a fehérváriak ellen.
A tegnapi edzésünk után kiment a sajtónak ez az információ, valaki megszellőztette, mindenki megtudta. Ma nemcsak a Videoton ellen harcolunk, hanem azok ellen is, akik ezt az infót megszellőztették. De tudom, hogy ez a hír nem a Megyeri útról jött ki
– mondta sejtelmesen az M4-nek a szerb tréner a Vidi elleni meccs előtt.
Neked ajánljuk
Átigazolások

Kecskemét
Fiatal védő érkezhet
A Csakfoci információi szerint ismét a Pakstól igazolhat a Kecskemét, a kiszemelt a fiatal hátvéd, Debreceni Ákos.

Zalaegerszeg
Külföldi ajánlatot utasítottak el
Sacha Tavolieri információi szerint a belga másodosztályú Kortrijk ajánlatot tett a ZTE-nek Dénes Csanád Vilmosért, ám azt a klub elutasította.

Zalaegerszeg
Két játékos érkezett
Hivatalosan is bejelentette az NB I-ben szereplő Zalaegerszeg Hugo Gil Lins de Oliveira és David Leonardy érkezését. A két játékos elsősorban a ZTE második csapatában kap majd lehetőséget.