Az Újpest FC jogsértését akarják bizonyítani.
Az Újpesti Torna Egylet a törvényes határidők betartásával, többszöri felszólítás után, a szurkolók jelentős többségének akaratának megfelelően elindította a peres eljárást a címer védelmének érdekében – írja az UTE hivatalos Facebook-oldalán.
Azt szeretnék elérni, hogy a bíróság állapítsa meg: az Újpest FC jogsértést követett el a címer megváltoztatásával és annak használatával.
Az UTE soron kívüli eljárás lefolytatását kérelmezte, hiszen „az ügy jelentős közérdeklődésre tart számot” és „jelentős visszhangot váltott ki”.
Olvastad már?
"Egyetértünk az MLSZ döntésével" - az Újpest nem fellebbez a zárt kapus büntetés ellen
Döntött az Újpest: a lila-fehérek nem fellebbeznek a zárt kapus bírság miatt. A Diósgyőr elleni hazai meccset játsszák vélhetően nézők nélkül.
Elolvasom
Átigazolások
Szeged
Tóth Balázs érkezhet
A Csakfoci úgy tudja, Laczkó Zsoltot az a Tóth Balázs válthatja Szegeden, aki az elmúlt éveket a Csákvárnál töltötte.
Paks
Szalai kérői
Szeptemberben egy moszkvai klub 2 millió euróért vitte volna Szalai Józsefet. Most, válogatottbeli bemutatkozása után pedig egy EL-csapat érdeklődik iránta. (NSO)
NB II
Edzőváltás Szegeden
Azonnali hatállyal távozott Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia éléről.