A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első összecsapásán Enis Bardhi, az Újpest középpályása megsérült és le kellett cserélni.
A 21 éves újpesti játékos így nyilatkozott jelenlegi helyzetéről: - 30 perc után éreztem, hogy nincs minden rendben, és a kezdődő fájdalom miatt jobb volt számomra a csere. A hét közepéig különböző orvosi vizsgálatok várnak rám, utána már többet tudok mondani, hogy pontosan mi a probléma, és mennyi időt vesz majd igénybe a rehabilitációm. Természetesen minél előbb játszani szeretnék, szívem szerint már a Videoton ellen pályára lépnék, de minden az analízisek eredményétől függ majd - mondta Bardhi az ujpestfc.hu-nak.
Átigazolások
Csapatot válthat
Aljosa Matko
Aljosa Matko a skótok elleni remeklése után nem titkolta, hogy erősebb bajnokságba vágyik.
ETO
Krpic hosszabbított
Hosszabbított a csapatkapitány: Miljan Krpic 2029-ig írt alá a bajnok ETO-nál.
Törökország
Storck visszatért
A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát, Bernd Storckot nevezte ki vezetőedzőjének a török élvonalban szereplő Genclerbirligi.