Ugyanazt a magyar játékost akarja az Újpest és a ZTE

A csakfoci.hu információi szerint két élvonalbeli klub is szerződtetné Vass Patrikot, akinek a neve NB II-es csapatoknál is felmerült.
Csakfoci Admin 2020. július 1., szerda 14:54
A csakfoci.hu információi szerint két élvonalbeli klub is szerződtetné Vass Patrikot, akinek a neve NB II-es csapatoknál is felmerült.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. július 1., szerda 14:54

Hétfőn jelentette be az MTK Budapest, hogy távozott a csapattól Vass Patrik, aki ebben az idényben kevesebb játéklehetőséghez jutott, és tavasszal már egyáltalán nem játszott, így a szerződését nem hosszabbították meg.

A csakfoci.hu információi szerint NB II-es kluboknál, többek között a Gyirmótnál is felmerült Vass Patrik szerződtetése, ám nagy valószínűséggel az NB I-ben folytatja pályafutását. Úgy tudjuk, a nemrég véget érő idényben 7. helyen végző ZTE és az Újpest is szívesen látná soraiban a 27 éves szélsőt. A zalaegerszegiek már tárgyaltak is vele, azonban egyelőre nem kaptak választ a folytatást illetően.

Értesüléseink szerint jelenleg az Újpest pályázik nagyobb eséllyel Vass megszerzésére, aki szabadon igazolható játékosként érkezhetne.

Vass a 2011/12-es szezonban az NB II-ben debütált az MTK felnőttcsapatában. 2015-ben a Vasashoz került félévre kölcsönbe, majd utána Gyimótra igazolt. 2017 nyarán a gyirmótiaktól került vissza nevelőklubjához, az MTK-hoz, ahol az elmúlt 3 évben 78 tétmeccsen lépett pályára és 17 gólt szerzett.

TOVÁBBI EXKLUZÍV HÍREKÉRT KÖVESD A CSAKFOCI.HU-T A FACEBOOKON IS:

Neked ajánljuk
Átigazolások
Ferencváros
Nikolai Frederiksen
A Fradi egy évre kölcsönvette a Vitesse támadóját, és a zöld-fehér klub vételi opcióval is rendelkezik.
CD Lugo
Joan Carrillo
A korábban Fehérváron és Debrecenben is dolgozott Joan Carrillo veheti át a spanyol másodosztályban a bennmaradásért küzdő Lugo irányítását.
Nyíregyháza Spartacus
Vass Ádám
A csakfoci.hu információi szerint a Gyirmótról távozó, 11-szeres válogatott Vass Ádám Nyíregyházán folytatja pályafutását.
Tovább az összes átigazoláshoz