Házon belülről erősít az Újpest: Hárman is visszatértek

Jonathan Heris, Lázok János és Nagy Gábor is visszatérhetett a liláknál sérülése után, igaz, teljes értékű edzésmunkát még nem mindegyikük végezhet.
Dudás Gábor 2017. február 5., vasárnap 15:55
Jonathan Heris, Lázok János és Nagy Gábor is visszatérhetett a liláknál sérülése után, igaz, teljes értékű edzésmunkát még nem mindegyikük végezhet.
Szerző: Dudás Gábor 2017. február 5., vasárnap 15:55
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Lázok Jánost december végén a jobb térdéből leszakadt porcdarabbal műtötték. A támadó a hétvégén véget ért ciprusi edzőtábor első két felkészülési mérkőzésén még nem tudott pályára lépni, míg a harmadikon csereként állt be. Az ujpestfc.hu-nak nyilatkozott.

 

- Továbbra is minden a terv szerint halad, az orvosokkal és az edzőkkel már a tábor előtt megbeszéltük, hogy én csak az utolsó felkészülési mérkőzésen tudok majd a pályára lépni. A Teplice elleni mérkőzésünkön boldogan vállaltam a játékot, hisz’ már nagyon hiányoztak a meccsszituációk. Kőkemény utolsó meccs van mögöttünk, erősségét tekintve nem tudok hasonlót mondani az NB I-ből. Én úgy látom, nemcsak a harmadik, hanem az utolsót megelőző kettő összecsapásból is rengeteg tapasztalattal lett gazdagabb a csapat. Jól felkészültünk, és bizakodva várjuk a tétmeccseket. A saját állapotomra kitérve örömmel mondhatom, hogy továbbra sem érzek semmi fájdalmat a lábamban. Ami a fizikális erőnlétet illeti, ott van egy kis lemaradásom, azt mihamarabb pótolnom kell. Bízom benne, hogy a ZTE elleni Magyar Kupa meccsen legalább annyit tudok majd a pályán tölteni, mint a csehek elleni felkészülési összecsapáson. Úgy számolom, ha minden jól alakul, akkor a Videoton ellen kezdőként 50-60 percnyi játék lehet bennem február közepére.

Nagy Gábor már mindhárom mérkőzésen sok szerephez jutott.

- Számomra is teljes erőbedobással indult a felkészülési időszak, ami azt jelentette, hogy én is kétheti kemény munkát követően érkeztem Ciprusra. A sok kihagyásom ellenére sok játéklehetőséget kaptam felkészülési meccseink alkalmával, aminek nagyon örülök. Végre, nagyjából egy év után, úgy tudtam pályára lépni, hogy nem éreztem fájdalmat, remélem ez a későbbiekben is így fog maradni. Minden edzésen azon leszek, hogy még előrébb lépjek és jó formába kerüljek, ha pedig mérkőzésen kapok szerepet, a lehető legjobb teljesítményemmel szeretném előrébb segíteni a csapatot. A csapatbakerülésért a sok kihagyásom miatt egy kis hátránnyal indulok, de keményen dolgozom, hogy vezetőedzőnk bármikor számíthasson rám.

Jonathan Heris az őszi szezon utolsó meccsén, a DVSC ellen sérült meg. A belga védőnek még egy kis időre van szüksége a teljes felépüléshez.

- Igazából úgy számoltam, hogy Ciprusra már rendben leszek, és a csapattal együtt tudok majd készülni a tavaszi szezonra. Ha teljes edzésmunkát végzek, sajnos még mindig érzek egy kis fájdalmat a combomban. Fontos, hogy ne erőltessük a teljes felépülést, mert még nagyobb károkat is okozhatunk vele. A tábor alatt voltak feladatok, amiket már a csapat együtt tudtam csinálni, de sokszor különmunkát végeztem. Bízom benne, hogy sérülésem mihamarabb a múlté lesz, és már a tavaszi bajnoki szezon elejétől fogva a pályán harcolhatok a lila-fehér színekért.

Így add a csakfoci.hu-t a mobilod főképernyőjéhez!

Átigazolások
ETO
Csinger aláírt
Az ETO bejelentette, hogy a kölcsönszerződés után végleg megszerezték Csinger Márkot.
Újpest
Távozhat a védő
Sajtóhírek szerint a Dinamo Bukarest szeretné megszerezni az Újpest portugál védőjét, Joao Nunest. (Emanuel Rosu)
Mezőkövesd
Hosszabbítás
Hivatalos felületein jelentette be a Mezőkövesd, hogy a 34 esztendős Vajda Sándor a következő idényben is a csapatot fogja erősíteni.
Tovább az összes átigazoláshoz