Eldőlt: Idén nyáron már biztosan nem igazolhat az Újpest

A CAS közölte, szeptember végéig biztosan nem tárgyalja a lilák ügyét.
Mokány Lajos 2016. július 27., szerda 12:53
A CAS közölte, szeptember végéig biztosan nem tárgyalja a lilák ügyét.
Szerző: Mokány Lajos 2016. július 27., szerda 12:53

Mint ismert, az Újpest egy FIFA-büntetés miatt nem igazolhat sem a nyári, sem a téli átigazolási időszakban. A lila-fehérek ezért a Nemzetközi Sport Választottbírósághoz (CAS) fordultak, kérve a döntés megváltoztatását, illetve felfüggesztését. Újpesten pár napja úgy nyilatkoztak, bíznak a pozitív válaszban, de még nincs információ arról, mikor lehet döntés.

- Azt mondja a szabályzat, hogy 60 nap az eljárási idő, de ez nálunk meghosszabbodott, hiszen 2 ügyet egyesítettek, és így jelen állás szerint pontos dátumot nem is tudunk mondani, illetve a bíróság az eljárás ezen szakaszában nem is mond erről semmit – vázolta a helyzetet pár napja Dr. Gyarmati Eszter ügyvezető igazgató.

Nos, a CAS azóta közzétette, mely ügyekkel foglalkozik a következő időszakban. Több mint tíz futballal kapcsolatos esetet tárgyalnak majd szeptember végéig, de rossz hír a liláknak, hogy az újpestieké nincs ezek között.

Mivel a nemzetközi átigazolási időszak augusztus végén zárul, így biztosnak tűnik, hogy idén nyáron már nem igazolhat a klub. Ha esetleg az ősz során már tárgyalná a CAS az esetet, és pozitív döntés születne az Újpest számára, akkor utána szabadon igazolható játékost szerződtethetne a klub, de csak olyan labdarúgók jöhetnének szóba, akik július 1-jét követően nem rendelkeztek élő szerződéssel más egyesületnél.

Átigazolások
Ferencváros
Drágállják a brazilt
A Ferencváros brazíliai hírek szerint 3 millió eurót szeretne kapni középpályásáért, Julio Romaóért, ami egyelőre elrisztotta a játékos elszőszámú kérőjét, a riói Botafogót. (O Tempo Sports)
Everton/Bournemouth
Tóth Balázs
Angliából származó információink szerint Tóth Balázs iránt valóban jelentős az érdeklődés, de konkrét megkeresése eddig egy PL-klubtól volt.
Kisvárda
Akik nem kaptak szerződést
"Akiknek lejár a szerződésük, megmutatták, hogy nem véletlenül nem ajánlottunk nekik újat, nekünk is legalább annyit kell változtatni a kereten, mint a Diósgyőrnek" - mondta Révész Attila az M4-nek.
Tovább az összes átigazoláshoz