"Egészen jó iramú a liga" – a sztárigazolás komoly eredményeket érne el Újpesten

Lacina Traoré úgy látja, remek csapat alakult ki Újpesten, a szakmai stábbal pedig nagyon jól lehet együtt dolgozni.
Nyikes Zoltán 2019. március 9., szombat 14:07
Lacina Traoré úgy látja, remek csapat alakult ki Újpesten, a szakmai stábbal pedig nagyon jól lehet együtt dolgozni.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. március 9., szombat 14:07
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Mint ismert, két héttel ezelőtt vált hivatalossá, hogy Újpesten folytatja pályafutását az Afrika Kupa-győztes, BL-t is megjárt csatár, Lacina Traoré.

Az elefántcsontparti támadó egyelőre még nem mutatkozott be az NB I-ben, a klubhonlapnak adott interjúban azonban már elmondta, milyennek látja a magyar bajnokságot, valamint arról is beszélt, milyen célokkal érkezett a fővárosba.

Láttam már egy pár meccset a bajnokságból, egészen jó iramú a liga és ideálisnak tűnik arra, hogy én is újra megtaláljam a ritmust – mondta Traoré, majd a csapatról is ejtett néhány szót.

"Úgy érzem, hogy egy remek csapat van itt Újpesten, a szakmai stábbal nagyon jól lehet együtt dolgozni. Sok jó játékosunk van, akikkel akár komolyabb eredményeket is el tudunk majd érni. Nebojsa Vignjeviccsel minden trénigen beszélünk, egy jó edző, akivel folyamatosan fejlődhet az együttes. Az a célom, hogy minél jobban segíthessem a klubot, hogy minden képességemmel és erényemmel azon legyek, hogy a csapat jó eredményeket tudjon elérni."

Traoré az interjú végén elárulta, a legfőbb hobbija az alvás, imád aludni, ha hazaér egy-egy edzés után, mellette még egy kis Playstationözés is belefér.

Átigazolások
Csíkszereda
Megvan az új edző
Újra az FK Csíkszeredánál dolgozik a Szabó István helyére érkező Suciu Valentin vezetőedző, aki 2018 nyara és 2022 márciusa között már irányította az együttest.
Fradi
Brazil kiszemelt?
Azerbajdzsánban arról írnak, hogy a Fradi télen (újra) megpróbálhatja szerződtetni a Neftci brazil szélsőjét, Breno Almeidát.
Szatmárnémeti
Ilyést kinevezték
Az előző szezonban még a Csíkszeredát irányító, de nyáron a klubtól távozó Ilyés Róbert veszi át a Vida Kristophert is foglalkoztató, román másodosztályú CSM Szatmárnémeti irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz