Az Újpest első téli igazolása egy 17-szeres válogatott játékos - hivatalos

A Megyeri úton folytatja pályafutását a 25 éves észt válogatott védő, Märten Kuusk - érkezését kedden jelentette be az Újpest.
Dudás Gábor 2022. január 25., kedd 18:32
A Megyeri úton folytatja pályafutását a 25 éves észt válogatott védő, Märten Kuusk - érkezését kedden jelentette be az Újpest.
Szerző: Dudás Gábor 2022. január 25., kedd 18:32

Märten Kuusk az FC Flora Tallinn gárdájától érkezik az Újpesthez. A 25 éves és 182 centiméter magas középső védő a Kalju FC-nél mutatkozott be az észt első osztályban 2016-ban, és négy évvel ezelőtt igazolt az FC Flora-hoz, ahol háromszor nyert bajnoki címet, illetve két-két alkalommal emelhette magasba a kupát és a szuperkupát.

Ebben az idényben csapatával bejutott az Európa Konferencia Liga csoportkörébe, ahol a szerb Partizan Belgrád és a belga Gent ellen is futballozhatott.

Kuusk az észt válogatottban is alapembernek mondható, hiszen 2019-es bemutatkozása óta 17 meccsen szerepelt címeres mezben.

- Nagyon boldog vagyok, hogy egy nagymúltú klubhoz kerülhettem. Már várom, hogy együtt edzhessek a srácokkal, készülhessünk az idény rajtjára. Eddig jókat hallottam az OTP Bank Ligáról és az Újpestről is, készen állok arra, hogy belevágjak az új kalandba.

Úgy gondolom, hogy az észt bajnoksághoz képest előrelépés az, hogy Magyarországon játszhatok, mert a bajnokság erősebb és a klubok is magasabb színvonalat képviselnek. Ugyan otthon is vannak jó egyesületek, de összeségében Magyarország már egy más szint.

Hallottam, hogy korábban is volt észt játékosa az Újpestnek, remélem, hogy később majd rám is jó szívvel fognak emlékezni a szurkolók - mondta az aláírást követően a bekk az ujpestfc.hu-nak.

Az észt légiós az Újpest első hivatalos igazolása a téli átigazolási szezonban. A IV. kerületi klub egy távozót is bejelentett kedden, hiszen a magyar válogatott Stieber Zoltán az MTK Budapesthez igazolt.

Egy korábbi potrévideó a védővel, amiből kiderül többek között az is, hogy Carles Puyol és Sergio Ramos a két példaképe:

Olvastad már?
A Loki Kazahsztánból igazolhat jól ismert támadót - hazai átigazolási hírek
A csakfoci.hu legkedveltebb rovatában ismét az NB I, az NB II és légiósainkat érintő piaci híreket gyűjtjük egy csokorba Nektek. Cikkünk folyamatosan frissül. Nézz vissza naponta többször is!
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
FTC
Bosnyák támadó érkezhet?
A szlovén sajtó szerint az FTC-n kívül több klub (Maribor, Slovan, Gent és Raków) is vinné David Vukovicot. Az Üllői129 úgy tudja, a Fradi ismeri a játékost, de konkrét ajánlat még nincs az asztalon.      
Légiósok
Vancsa Zalán
A holland másodosztályban szereplő Roda bejelentette, hogy több játékos távozik a csapattól, köztük Vancsa Zalán is.
Légiósok
Gulácsi Péter
Az RBLive.de szurkolói oldal már azt találgatja, ki lesz Gulácsi utódja a Leipzig kapujában.
Tovább az összes átigazoláshoz