Osváth Attila az NB I-es újonc kiszemeltje, közel a megállapodás.
Korosztályos válogatott védővel erősít a Puskás Akadémia. A csakfoci.hu értesülései szerint Pintér Attila Osváth Attilát szeretné megszerezni, úgy tudjuk, jó esély is van a klubváltásra. Osváth a Vasas játékosa, de a tavaszi szezont a Debrecennél töltötte kölcsönben, ahol folyamatos játéklehetőséghez jutott.
Az U21-es válogatott jobbhátvéd korábban tagja volt Bernd Storck keretének is, de a felnőtteknél nem mutatkozott be a nemzeti együttesben, mert megsérült
A 22 éves játékos eddig 28 bajnoki meccsen lépett pályára az élvonalban.
Átigazolások
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.
Portsmouth
Kosznovszky marad
John Mousinho vezetőedző szerint a már labdás edzéseket végző Kosznovszky Márkra felépülése után is az első csapatnál számítanak majd. (The News)