NB I: "Ha ez elindul, új fejezetet kezdhetek" - így halad a paksi közönségkedvenc rehabilitációja

A Paksi FC középpályása, Windecker József elmondása szerint nagyszerűen halad a súlyos térdsérülése utáni rehabilitációja.
Csakfoci Admin 2021. január 19., kedd 16:10
A Paksi FC középpályása, Windecker József elmondása szerint nagyszerűen halad a súlyos térdsérülése utáni rehabilitációja.
Szerző: Csakfoci Admin 2021. január 19., kedd 16:10

Windecker József, a Paksi FC 27 éves középpályása október végén, a Honvéd elleni bajnokin keresztszalag-szakadást és porcsérülést szenvedett. Négy nappal később megműtötték, amely sikeres volt. Decemberben elhagyta a mankót, mostanra pedig újabb fázisba került a rehabilitációja.

- Nagyon szépen alakul a lábam, így elkezdhettük a futás előkészítését. Jelenleg arra fektetjük a legnagyobb hangsúlyt, hogy mihamarabb elkezdődhessen a könnyített, egyenes irányú futás. Ha ez elindul, új fejezetet kezdhetek, remélem, erre már két hét múlva sor is kerül - kezdte a paksifc.hu-nak Windecker, akinek a lelkesedése és pozitivitása határtalan a rehabilitációja alatt is.

- Eddig sem volt gondom a motiváltságommal, de a sérülés óta már eltelt majd’ három hónap, és látom, tapasztalom, hogy egyre több gyakorlatot végezhetek, így azért egyre jobban érzem magam. Kezdem látni, hogy már pislákol némi fény az alagút végén, és, ahogy telik az idő, az a bizonyos fény egyre nagyobb. Szóval minden nap keményen dolgozom a visszatérésen - fogalmazott a paksiak egyik közönségkedvence.

Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
Arról cikkeznek, hogy kérdőjelessé vált Szalai Attila jövője a Kasimpasában.
DAC/ETO
Csinger Márk
Jan Van Daele, a DAC ügyvezető igazgatója: "Csinger a mi kötelékünkbe tartozik, hosszabbítottunk vele 2028-ig. A következő időszak nem arról fog szólni, hogy eladjuk a Ferencvárosnak.” (M4)  
MTK
Polyák Balázs
Polyák Balázs, az MTK klubmenedzsere szerint télen nem várható nagy változás: játékoseladás nincs tervben, az érkezők száma arányos lesz a távozókéval, de a vezetőség és az "élet eseményei" mindezt felülírhatják.
Tovább az összes átigazoláshoz