Komoly erősítés Pakson: Válogatott középpályás érkezett

A csak magyar játékosokból álló Paksi FC kerete újabb hazai labdarúgóval bővült. A Haladástól érkezett, az ott szerződést bontó, így szabadon igazolhatóvá vált, egykori U20-as világbajnoki bronzérmes Simon Ádám.
Privacsek András 2017. szeptember 5., kedd 12:46
A csak magyar játékosokból álló Paksi FC kerete újabb hazai labdarúgóval bővült. A Haladástól érkezett, az ott szerződést bontó, így szabadon igazolhatóvá vált, egykori U20-as világbajnoki bronzérmes Simon Ádám.
Szerző: Privacsek András 2017. szeptember 5., kedd 12:46

A Salgótarjánban 1990-ben született, az MTK-ban nevelkedett, majd a Haladásnál futballozó középpályás később megfordult Olaszországban is, illetve három évig focizott a Videotonnál. Kisebb kitérőt tett nemrég Gyirmóton is, ahol ikertestvérével, a korábban Pakson is megfordult Simon Andrással együtt játszhatott.

A 27 éves középpályás háromszor szerepelt a válogatottban.

- Három évre szól a szerződés, amit aláírtam itt Pakson - mondta Simon Ádám a paksifc.hu-nak. - Azért választottam ezt a klubot, mert azt éreztem, hogy itt számítanak a legjobban rám. Valamint személyes kötődésem is van, hiszen Csertői Aurél vezetőedzővel már dolgoztam együtt, és remek szakembernek tartom. Bízom benne, hogy hamar be tudok épülni a csapatba, és segítségére lehetek a klubnak. Hiszem, hogy ez a gárda jóval többre képes, mint amit a jelenlegi tabella mutat. Figyelemmel kísértem már korábban is az itteni történéseket, és azt gondolom, hogy már a most következő két meccsen, a Vidi és a Honvéd ellen is okozhatunk meglepetést!

Haraszti Zsolt a következőket fűzte hozzá:
- Örömmel tölt el, hogy Ádám bennünket választott, olyan futballistának tartom, akiből meghatározó játékos válhat majd Pakson. Komoly erősítésnek tartom érkezését!

Címkék: #Paks #Simon Ádám
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz