Haraszti címvédésre készül a Király Kupán a Pakssal

Szombaton 15. alkalommal rendezik meg a szombathelyi Király Kupát, magyar és szlovák csapatok részvételével.
Dudás Gábor 2018. július 6., péntek 16:46
Szombaton 15. alkalommal rendezik meg a szombathelyi Király Kupát, magyar és szlovák csapatok részvételével.
Szerző: Dudás Gábor 2018. július 6., péntek 16:46

Július 7-én már 15. alkalommal rendezik meg Szombathelyen a Király Kupát. A címvédő Paks szombaton 15:30-kor lép pályára először a szlovák másodosztályú FK Pohronie ellen.

- Természetesen az a célunk, hogy megvédjük a címünket – mondta a paksifc.hu-nak a tolnaiak támadója, ifjabb Haraszti Zsolt. - Szerdán már edzőmeccset játszottunk egy erős román csapat ellen, amit az én gólommal sikerült megnyerni. Rakkolós és melós mérkőzés volt, de fizikálisan is fel tudtuk venni a versenyt az ellenféllel. A felkészülés közepén járunk, fáradtak vagyunk, de a többi csapatnál is ez a helyzet. A Király Kupán a címvédés mellett az a célunk, hogy megvalósítsuk azokat az elemeket, amelyeket gyakorlunk az edzéseken.

- Fontos számunkra a torna, hiszen ezután már csak egy edzőmérkőzés vár ránk a Budapest Honvéd elleni bajnoki rajtig – nyilatkozta Michal Hipp, a Haladás vezetőedzője a haladas.hu-nak. – De nem az eredményen lesz a hangsúly, hanem, hogy viszontlássam, amit az edzéseken gyakorolunk és hogy valamennyi játékosnak lehetőséget adjak. Mindezzel együtt szeretnénk elhódítani a trófeát.

A torna alapítója, a 108-szoros válogatott Király Gábor, a Haladás kapusa a következőket mondta az idei eseményről:

- Tizenöt éve nem gondoltam volna, hogy itt fogunk tartani. Amíg külföldön játszottam, onnan szerveztem minden évben a tornát, amióta itthon vagyok valamivel egyszerűbb a dolgom, de sokat segítettek a Királysport munkatársai is. Az elmúlt években rengeteg meghívott vendégünk volt, járt itt többek között Mészöly Kálmán, Grosics Gyula, Lothar Matthäus vagy éppen Palotai Károly is. Érdekesség, hogy több csapat is közel volt hozzá, de még senki nem hódította el az óriás vándorserleget, ahhoz háromszor egymás után kell megnyerni a tornát - tette hozzá.

A 15. Király Kupa pontos programja:

14:00: Kaposvári Rákóczi - Szombathelyi Haladás

15:30: FK Pohronie - Paksi FC

17:30: Mérkőzés a 3. helyért

19:00: Döntő

20:30: Eredményhirdetés

A játékidő 2x30 perc, döntetlen esetén büntetők döntenek. A torna pénzdíjas, az első helyezett 300 ezer, a második helyezett 200 ezer, a harmadik 100 ezer forintban részesül. Díjazzák a torna legjobb játékosát, a legjobb kapust és a legeredményesebb edzőt is.

Videó a tavalyi tornáról:

Neked ajánljuk
Átigazolások
Mezőkövesd
Kapust igazoltak
A borsodiakhoz igazolt a 21 éves kapus, Winter Dániel, aki az előző két évet Siófokon töltötte. A hálóőr korábban az MTK-nál, Békéscsabán és Kiskőrösön is megfordult.
Légiósok
Tamás Márk
Görögországban azt írják, hogy Tamás Márk is kiszemelt a védelem megerősítésére az Aszterasznál, ahová nagy eséllyel Ádám Martin igazol. Sajtóhírek szerint Tamás a Levadiakosznál is felmerült.
Nyíregyháza
Védő a Puskástól
Újabb egy évre kölcsönvette a Nyíregyháza a Puskás Akadémia védőjét, Farkas Bendegúzt. A 19 éves játékos az előző idényt is kölcsönben töltötte a Szparinál, akkor 31 meccsen 2 gólt és 4 gólpasszt jegyzett.
Tovább az összes átigazoláshoz