Velük játszhat a Honvéd, a Vidi, a Fradi és a Vasas Európában - a lista

A magyar klubcsapatok közül a Honvéd a Bajnokok Ligája, a Videoton, a Vasas és a Ferencváros pedig az Európa Liga selejtezőjében való indulásra szerzett jogot. Megnéztük, hányadik fordulóban kapcsolódnak majd be a küzdelmekbe, illetve melyik együttesünk lehet kiemelt a sorsolásnál. Itt vannak a lehetséges ellenfelek is!
Csakfoci Admin 2017. május 28., vasárnap 12:36
A magyar klubcsapatok közül a Honvéd a Bajnokok Ligája, a Videoton, a Vasas és a Ferencváros pedig az Európa Liga selejtezőjében való indulásra szerzett jogot. Megnéztük, hányadik fordulóban kapcsolódnak majd be a küzdelmekbe, illetve melyik együttesünk lehet kiemelt a sorsolásnál. Itt vannak a lehetséges ellenfelek is!
Szerző: Csakfoci Admin 2017. május 28., vasárnap 12:36

A bajnoki címet szerző Budapest Honvéd a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulásra, a Videoton, a Vasas és a Ferencváros pedig az Európa Liga-selejtezőre szerzett jogot. Bár a kupadöntőre (melynek megnyerése adja a negyedik EL-indulási jogot) csak szerdán kerül majd sor, a nemzetközi indulás szempontjából már nem lesz tétje, hiszen a bajnokság harmadik és negyedik együttese találkozik.

Ahogy a korábbi években, a magyar bajnok nyáron is a második selejtezőkörben kapcsolódik be a BL-kvalifikációs küzdelmekbe, ahol három párharcot kell nyernie a csoportkörhöz, de két ellenfél búcsúztatásával már az Európa Liga csoportkörébe be lehet kerülni. Azt, hogy egy-egy együttes a sorsolásnál kiemelt lesz-e (és ha igen, hányadik körig) a korábbi évek nemzetközi szereplései után kapott UEFa-koefficiensek döntik el.

A kispestiek az elmúlt években nem szerepeltek nemzetközi színtéren, így nem lesznek kiemeltek. A második selejtezőkörben bekapcsolódó együttesek között ott van többek között a Red Bull Salzburg, a BATE Boriszov, illetve több szomszédos országbeli gárda. Mint ismeretes, első két európai ellenfelét zárt kapuk mögött fogadja majd a kispesti gárda.

 

A Honvéd lehetséges ellenfelei a BL második selejtezőkörében (a lista nem teljes, még két hely itt kiadó):

 

Az Európa Ligában az összesített koefficiens-pontok alapján mind a három magyar indulónak már az első selejtezőkörben be kell kapcsolódnia a küzdelmekbe. Az első fordulóra június 29-én kerül sor. Az elmúlt években nemzetközi porondon egyáltalán nem szereplő Vasas biztosan nem kiemeltként kezd, a rendszeres kupainduló Videoton a magyar csapatok közül a legjobb koefficienssel áll, így kiemeltként kezd, ahogy minden bizonnyal a Ferencváros is.

A kiemelt-nem kiemelt kérdést most még azért sem lehet biztosan megválaszolni, mert több rivális országban zajlik még a nemzeti bajnokság vagy a nemzeti kupa, azonban jó eséllyel a Videoton a második körnek is kiemeltként vághat neki. A BL- és EL-sorsolásra június 19-én, Nyonban kerül sor.

A Videoton, az FTC és a Vasas lehetséges ellenfelei (bal oldalon az egyelőre kiemelt csapatok):

Neked ajánljuk
Átigazolások
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Soroksár
Szerződéshosszabbítás
Kékesi Alexander meghosszabbította nyáron lejáró szerződését, így újabb 2 évre kötelezte el magát Soroksárra.
DVSC
Fiatal bekk érkezett a DAC-tól
A DVSC szerződtette a 17 éves Ferenczi Barnabást.
Tovább az összes átigazoláshoz