NB I: Doll provokációra számít, Nikolics elmenne a határokig a bajnoki döntőn – ezt várják az edzők

Akár a bajnoki cím sorsáról is dönthet a Videoton – Ferencváros mérkőzés az OTP Bank Liga 29. fordulójában. Ezen kívül azonban még öt mérkőzést rendeznek, és mindegyik valódi téttel bír: a bronzérem vagy a bennmaradás a cél a csapatok számára. Előzetes.
Privacsek András 2018. május 5., szombat 12:26
Akár a bajnoki cím sorsáról is dönthet a Videoton – Ferencváros mérkőzés az OTP Bank Liga 29. fordulójában. Ezen kívül azonban még öt mérkőzést rendeznek, és mindegyik valódi téttel bír: a bronzérem vagy a bennmaradás a cél a csapatok számára. Előzetes.
Szerző: Privacsek András 2018. május 5., szombat 12:26

Honvéd - Debrecen, 17:00

Gazdag Dániel (a Honvéd középpályása): - A Debrecennel mindig közönségszórakoztató meccset játszunk, hol ők, hol mi örülhetünk. Úgy gondolom, mi most egy kicsit jobb formában várjuk a szombati meccset, de biztos vagyok benne, hogy ők is mindent meg fognak tenni a győzelem érdekében. Ugyanazokért a célokért küzdünk, a Debrecen és mi is a harmadik helyre pályázunk. Egy rossz sorozat után jönnek a Bozsik Stadionba, így még nagyobb bennük a bizonyítási vágy, biztos vagyok benne, hogy megint jó meccset fogunk játszani. (honvedfc.hu)

Herczeg András (DVSC): - Az elmúlt időszakban sajnos nem vagyunk jó szériában, ennek nyilván megvannak az okai. Az előző találkozókhoz képest figyelmesebben és koncentráltabban kell pályára lépnünk, illetve mentálisan is erősödnie kell a csapatnak. Sajnos sok gólt kapunk a meccsek elején, ami a mi játékosainkat elbizonytalanítja, míg az ellenfél labdarúgóit felbátorítja. Agresszívebbnek kell lennünk, hisz sokszor kényelmesen kezdtünk, mindenki a másikra várt, az ellenfél pedig ezt jól használta ki. Kispesten ez nem fordulhat elő. Az idei szezonban jól megy a Honvéd ellen, az eddigi egymás elleni összecsapásainkon egyaránt jó teljesítményt nyújtottunk, természetesen erre törekszünk szombaton is.

Nem lesz könnyű, hisz azt gondolom, az Eppel-Lanzafame csatárduó egy rendkívül erős páros, de a játékosok bebizonyították, hogy megtalálták ellenük a leghatékonyabb ellenszert.

Nekünk azonban nem a körülményekkel, hanem saját magunkkal kell foglalkoznunk. Ha fejben sikerül rendbe hozni magunkat, ki tudunk lépni a komfortzónánkból és sokkal többet teszünk hozzá a játékhoz, mint eddig, eredményesek lehetünk. (dvsc.hu)

Vasas – Paks, 17:00

Michael Oenning (Vasas): - A Debrecen ellen mutatott teljesítményt és motivációt meg kell mutatnunk ezen a mérkőzésen is. A visszanyert önbizalmat kell tudnunk itt is alkalmazni, főleg annak tudatában, hogy a Paks most nagyon jó formában van, lásd a Ferencváros és a Videoton elleni mérkőzéseiket. Éppen ezért azt várom, hogy egy hajtós, de jó mérkőzés lesz, és az a csapat fog nyerni, amely a jobb játékot fogja mutatni a pályán. A két csapat különböző játékfelfogása miatt alaposabban ki kellett elemeznünk a ellenfelünket. Arra felhívnám a figyelmet, hogy már nyertünk pályaválasztóként a Paks ellen. Az egyértelmű, hogy szombati ellenfelünk képes nagyon jó focit játszani. Erősségük az egységesség, ami abból fakad, hogy a csapat magja már évek óta együtt játszik. Nagyon jól megértik egymást és emiatt megfelelően működő automatizmusok is jellemzik a játékukat. Türelmesnek kell lennünk. Lehet, hogy nem lesz sok helyzet a mérkőzésen, de azt a keveset ki kell használnunk. (vasasfc.hu)

Csertői Aurél (Paks): -  Jó formában lévő csapathoz látogatunk, hiszen a legutóbbi fordulóban legyőzték a Debrecent a Nagyerdei Stadionban. Jó játékosaik vannak, akik szeretnék megtartani NB I-es tagságukat. Ők menekülnek a végéről, de még mi sem lehetünk biztosak a dolgunkban. Szóval mindenkinek kellenek a pontok. A jelenlegi bajnokságban kevés olyan mérkőzés van, amelynek előzetes kimenetele ne háromesélyes lenne. Épp ezért kemény, harcos összecsapásra számítok. (paksifc.hu)

Balmazújváros – Újpest, 17:00

Szamosi Tamás (a Balmazújváros másodedzője): - Mindent meg fogunk tenni, hogy begyűjtsük a három pontot a hétvégén, hiszen a bennmaradás a célunk. (balmazfoci.hu)

Diósgyőr – Mezőkövesd, 17:00

Fernando Fernandez (Diósgyőr): - Nagyon várjuk már a szombati napot! A stadion egyszerűen csodálatos, kiváló az atmoszféra, a gyep kifogástalan, de a mérkőzés mindig más, különösen egy nyitómeccs. Azonban a külsőségeket el kell felejtenünk, számunkra az a legfontosabb, hogy legyőzzük a Mezőkövesdet. Profi játékosként 15 évet töltöttem el a pályán, ezért tudom, hogy az az erő, ami a lelátóról érkezik, óriási pluszt tud adni a játékosoknak.

A labdarúgóknak nagyon fontos, hogy érezzék, hogy a drukkerek és a város mögöttük áll. Éppen ezért, a szurkolóknak fogjuk ajánlani hétvégén az első gólt, amit rúgni fogunk.

(dvtk.eu)

Tóth László (Mezőkövesd): - Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy mi játszhatjuk az újjáépített Diósgyőri Stadionban az első tétmérkőzést. Ez a város és ez a csapat már megérdemelte az új stadiont és a DVTK szurkolói végre méltó körülmények között szurkolhatnak csapatuknak. Ugyanakkor nem akarunk asszisztálni a hazaiak ünnepléséhez, a mi helyzetünkben csakis a három pont megszerzése a cél. Győzni megyünk Diósgyőrbe és erre képesnek is tartom a csapatot. (mezokovesdzsory.hu)

Haladás - Puskás Akadémia, 17:00

Michal Hipp (Haladás): - Tisztában vagyunk vele, milyen fontos mérkőzés előtt állunk. A Puskás Akadémia rosszul kezdte a tavaszi szezont, de kollégám megtalálta az optimális összeállítást és azóta remekül szerepel a felcsúti csapat. Egy kimondottan jó széria után jönnek Szombathelyre, ezért nehéz találkozóra számítok. De szeretnénk megállítani menetelésüket, tudom, hogy képesek vagyunk rá.

Noha a keretünk szűkebb, mint a vendégeké, a meccsen 11 játékos a 11 ellen lép pályára – bármi előfordulhat. Szurkolóink támogatásával nyerni akarunk.

Gyurján Márton, Michal Rabusic, Tóth Máté, Myke Ramos sérült, Jancsó András viszont már elkezdte az edzéseket. Király Gábor is velünk készült, de kérdéses a játéka. (haladas.hu)

Pintér Attila (Puskás Akadémia): - A Haladás hazai pályán megverte a Ferencvárost és a Videotont. Ettől függetlenül nem feltartott kézzel megyünk Szombathelyre. Becsülettel felkészítettük a csapatot. Bízom a pontszerzésben, sőt a győzelemben. Inkább a Haladás játékosain kell, hogy nyomás legyen, hiszen hazai pályán mindenképpen három pontot kellene szerezniük. (M4)

Videoton – Ferencváros, 19:30

Marko Nikolics (Videoton): - Természetesen ez egy nagyon fontos mérkőzés, hiszen közvetlen riválisunk ellen lépünk pályára, de már nagyon kevés találkozó van hátra, mindegyik fontosnak mondható, nem csak a mai rangadó. Meccsről-meccsre megyünk, jelenleg a Ferencváros elleni találkozóra koncentrálunk, eddig is ez volt a filozófiánk, hogy mindig az előttünk álló feladatra figyelünk. Először veszítettünk tavasszal, természetesen kellemetlen volt a paksi eredmény, ezért is erős reakciót várok a csapattól az ott mutatott teljesítményre. Nincs időnk szomorkodni, folytattuk a kemény munkát és készültünk az FTC elleni rangadóra, hogy ma este minél jobb teljesítményt nyújtsunk. Nagyon nehéz ebben a bajnokságban pályára lépni, közel vannak egymáshoz a csapatok, nincsenek egyértelmű mérkőzések. Száz százalékig hiszek abban, hogy együtt harcol majd ma este a csapat és mindenki mindent megtesz a pályán.

Ez egy olyan pillanat, amikor el kell menni a határokig. Tudom, hogy készen állunk a feladatra!

(vidi.hu)

Thomas Doll (Ferencváros): - Remélem, hogy minden játékos megfelelően motivált, mert erre van szükségünk a hétvégén. Olyan hangulata lesz a Vidi elleni mérkőzésnek, mintha egy döntő lenne, a srácok pedig készen állnak erre. Mindkét csapatnak nagyon fontos lesz a találkozó, biztosan mindenki oda fogja tenni magát. Arra kell figyelnünk, hogy a felfokozott hangulat miatt nem kapjunk sárga és piros lapokat sem.

Kemény meccsre számítok, biztos, hogy az ellenfelek provokálják majd egymást a pályán, erre fel kell készülnünk. Ellenfelünk egy erős csapat, fizikálisan is rendben vannak, ennek kell megtalálnunk az ellenszerét. A védekező- és a támadószekciónknak is a legjobb napját kell kifognia, így nagy esélyünk lehet.

(fradi.hu)

Olvastad már?
Vidi-Fradi: Juhász idegesebb volt, Pátkainak elege van az ezüstökből - minden az aranyrangadóról itt!
Szombaton összecsap egymással Felcsúton a Videoton és a Ferencváros, a bajnoki arany két nagy esélyese. A két nagy rivális háza táján már téma a rangadó, a készülődésből igyekszünk kivenni a részünket mi is. Alábbi cikkünkben minden információt egy helyen megtalálsz az aranycsatával kapcsolatosan. Összeállításunk folyamatosan frissül, így érdemes gyakran visszanézni!
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Ferencváros
Owusu távozása a téma
Az azeri Sportal szerint Owusu vissza akar térni a Qarabaghoz, de másik két helyi csapat is leigazolná a támadót. Az Üllői129 úgy tudja, ezek az érdeklődések még nem jutottak el az FTC-ig.
Ferencváros
Egyiptomi játékos képben?
A Kora Plus szerint az FTC érdeklődik az 1-szeres egyiptomi válogatott jobbhátvéd, Ahmed Eid iránt. A Csakfoci azonban úgy tudja, a hír nem igaz, nincs képben a Fradinál az El Masry játékosa.
Az Arsenal csábítja nagy erőkkel
Kerkez Milos
Kerkez Milosért és Antoine Semenyóért 80 millió eurót kérne a Bournemouth - állítják Angliában.
Tovább az összes átigazoláshoz