NB I: Diósgyőrben a legveszélyesebb, Újpesten a legkényelmesebb a kispad

Diósgyőr után Fehérváron és a Budapest Honvédnál volt a legtöbb edzőváltás a magyar élvonalban a 2015 januárjától 2019 végéig vizsgált időszakban.
Nyikes Zoltán 2020. május 25., hétfő 18:47
Diósgyőr után Fehérváron és a Budapest Honvédnál volt a legtöbb edzőváltás a magyar élvonalban a 2015 januárjától 2019 végéig vizsgált időszakban.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. május 25., hétfő 18:47

A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) a legfrissebb tanulmányában azt vizsgálta a világ 84 élvonalbeli bajnokságában,

hogy a 2015 januárjától 2019 decemberéig tartó időszak alatt hány alkalommal váltottak edzőt a klubok.

A tanulmány csak azokat a szakembereket vette figyelembe, akik legalább három bajnoki mérkőzésen keresztül dolgoztak egyhuzamban egy klubnál, továbbá csak azokkal a csapatokkal foglalkoztak, amelyek a vizsgált időszak alatt végig az élvonalban tartózkodtak, így a magyarországi statisztikába 7 együttes került be.

Ez alapján kiderül, hogy hazánkban Diósgyőrben történt a legtöbb edzőváltás az említett időszakban, egészen pontosan 8 tréner fordult meg a borsodiaknál, az edzők pedig átlagosan 19.9 meccset töltöttek a kispadon. A DVTK-t követi a MOL Fehérvár FC, amelynél 6 szakember dolgozott a csapat élén, fejenként átlagosan 26.8 mérkőzés erejéig, majd a sorban a Budapest Honvéd (4 edző/átlag 39.8 meccs) és a Debreceni VSC (3/53.3) következik.

A "legbiztosabb munkahely" Újpesten található, hiszen a negyedik kerületben egyszer sem váltottak edzőt a 2015-2019 végéig tartó időszak alatt - Nebojsa Vignjevic a jelenlegi mezőnyt tekintve a legrégebb óta (2013) szerepel egyhuzamban egy csapatnál. Szintén nem volt tapasztalható nagy jövés-menés a Ferencváros kispadján (2/80), valamint Pakson is türelmesek a vezetők és mindig megadták a lehetőséget a bizonyításra a vezetőedzők számára (3/54.)

A magyar bajnokság a világ 84 élvonalbeli pontvadászatát tekintve a középmezőnyben kap helyet, hazánkban 4.5 edző jut a csapatokra.

A legforróbb kispad Bolíviában található, a Club Real Potosínál 20 különböző edző kapott szerepet a vizsgált időszakban, átlagosan 11.3 meccs után új szakember érkezett.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Szpari
Igazolás és profi szerződés
Tarcsi Róbert az ETO-tól érkezett és profi szerződést kötött a Nyíregyházával, míg a saját nevelésű Czimer-Nyitrai Ádámmal szintén profi szerződést kötött a klub. (nyiregyhazaspartacus.hu)
Vasas
Korábbi csapatai vinnék Bereczet
Honlapunk úgy tudja, Berecz Zsombor három magyar klubnál merült fel: a Kazincbarcika, a Mezőkövesd és a Diósgyőr is szívesen látná a középpályást. Jelenleg a DVTK tűnik a legesélyesebbnek.
Videoton
NB Ii-es riválistól igazoltak
A Békéscsabától igazolt 19 éves balhátvéddel, Rostás Szilárddal erősítette meg keretét az NB II-es szezonra készülő Vidi.
Tovább az összes átigazoláshoz