MTK

MTK: Szerződtették a Vidi Puskás-díjas támadóját - hivatalos

Az MTK Budapestben folytatja pályafutását Zsóri Dániel, aki hároméves szerződést kötött a klubbal.
Póczik Dávid 2022. július 18., hétfő 16:17
Az MTK Budapestben folytatja pályafutását Zsóri Dániel, aki hároméves szerződést kötött a klubbal.
Szerző: Póczik Dávid 2022. július 18., hétfő 16:17
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Az MTK Budapest hivatalos honlapján jelentette be, hogy

Zsóri Dániel hároméves szerződést kötött a budapesti kék-fehér együttessel.

A 2000-ben született, erdélyi származású csatár 2019 februárjában álomszerűen mutatkozott be az NB I-ben, hiszen a DVSC színeiben csereként beállva, a 94. percben ollózott győztes gólt a Ferencváros ellen. A találatért később megkapta az év legszebb góljáért járó FIFA Puskás-díjat, ám ekkor már a MOL Fehérvár játékosa volt.

A piros-kékeknél három év alatt ugyan csak 5 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, de közben több más csapatban is szerepelt. 2020 tavaszán kooperációs megállapodás keretein belül a Budaörsnél játszott, majd az egyaránt NB I-es Budafok és ZTE mezét is magára ölthette, így eddig kereken 50 első osztályú találkozónál tart - olvasható az mtkbudapest.hu-n.

Olvastad már?
EKL: A Vidi, a Kisvárda és a Puskás is ellenfelet kapott - a 3. kör párosításai
Továbbjutás esetén ezek a csapatok várhatnak az NB I-es klubokra az Európa Konferencia Liga-selejtezők 3. körében.
Elolvasom
Átigazolások
Kecskemét
Kapós a csatár
Nem csak az NB I-ből, de a határon túlról is érdeklődnek a KTE NB II-es gólkirálya, Pálinkás Gergő iránt.
Csakfoci
Átigazolások
Itt állíthatod be, hogy a Google-kereső a legexkluzívabb átigazolási híreket az elsők között hozza - kattints, majd a bepipálás után hagyd jóvá!
Honvéd
Hangya: 1+1 év
A Honvéd hivatalos honlapján jelentette be, hogy 1+1 évvel meghosszabbította Hangya Szilveszter szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz