Honlapunk úgy tudja, hogy Juhász Roland után egy másik szakembert is igazol a MOL Fehérvár FC a harmadosztályú III. Kerületi TVE-től.
A csakfoci.hu információi szerint Szabó Bence, a III. Kerületi TVE ügyvezetője hamarosan átteszi székhelyét Fehérvárra és az NB I 9. helyén álló csapatért fog majd dolgozni. Szabó öt év után távozhat az óbudaiaktól.
A Kerület tavaly feljutott az NB II-be, majd azonnal kiesett. Jelenleg az NB III Nyugati csoportjának 5. helyén áll.
Mint ismert, bő egy hete Juhász Roland került a Kerülettől a Vidihez, aki Sallói István távozása után a klub sportigazgatója lett.
Olvastad már?
Juhász az újjáformálódó Vidiről: "Szabi tud ebbe az öltözőbe berobbanni" - ha nincs karakteres játékos, akkor karakteres edző kell
Juhász Roland sportigazgató és Huszti Szabolcs vezetőedző is arról beszélt első nyilatkozatában, hogy a csapatot ki kell billenteni a rossz szériából.
Elolvasom
Átigazolások
FTC
Kapus lett profi
Az FTC profi szerződést kötött 17 éves kapusával, Baranyi Zéténnyel, aki ebben a szezonban egyszer már az NB III-as együttes keretében is ott volt, az U19-ben pedig alapember.
FTC
Keane és a Celtic
Az FTC vezetőedzője, Robbie Keane edzői ambícióiról nyilatkozott.
Újpest
Külföldi erősítés
A 18 éves belső középpályás, Cheick Diabaté hazájából, az elefántcsontparti másodosztályú Leader SC-től igazol Újpestre, a második csapathoz - írja a Lila Sector.