Megúszta a Chelsea a Vidi-meccs antiszemita botrányát

Sokáig úgy tűnt, hogy komoly következményei lesznek az antiszemita megnyilvánulásoknak, amik a vendégszektorból érkeztek a budapesti Európa Liga-találkozón.
Nyikes Zoltán 2019. március 1., péntek 16:08
Sokáig úgy tűnt, hogy komoly következményei lesznek az antiszemita megnyilvánulásoknak, amik a vendégszektorból érkeztek a budapesti Európa Liga-találkozón.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. március 1., péntek 16:08

Honlapunkon is beszámoltunk arról a MOL Vidi FC–Chelsea Európa Liga-csoportmeccs után, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vizsgálatot indított a londoni drukkerek antiszemita megnyilvánulásai miatt.

Telegraph akkor azt írta, a mérkőzés kezdetét követően már két perc elteltével az 1263 főből álló Chelsea-szurkolók kisebb része a “yids” szót skandálta, ami magyarra fordítva zsidót jelent.

Az Eurosport beszámolója szerint megszületett a döntés, az UEFA bizonyíték hiányában lezárta a nyomozást, így nem semmilyen büntetést nem ró ki a londoniakra.

A döntés már csak azért is furcsa, mert ezidáig azt lehetett hallani, hogy nagyon komoly következményei lesznek a nézőtéri viselkedésnek, ami elég jól hallható volt, hiszen már a lefújást követően az antiszemita hangokról kérdezték az angol újságírók az akkor még a Chelsea-ben játszó Cesc Fábregast, a klub egyik képviselője pedig így reagált:
"Az antiszemitizmus és egyéb faji vagy vallási alapú gyűlölet elfogadhatatlan a klub és a rajongóink elsöprő többsége számára – mondta a klub egyik szóvivője. – Ennek nincs helye a Chelsea és más közösségek életében. Ezt már a tulajdonosunk, a vezetőségünk és a játékosaink is hangosan és tisztán kijelentették számtalan alkalommal."
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Németh András
A német másodosztályú bajnokság feljutó helyén álló Hamburghoz szerződőtt az egyszeres magyar válogatott támadó, Németh András.
Légiósok
Varga Kevin
Török sajtóhírek szerint közös megegyezéssel szerződést bontott a Hatayspor és Varga Kevin.
Diósgyőr
Jérémie Obounet
A 20 éves Jérémie Obounet legutóbb Fehéroroszországban futballozott, most Diósgyőrben bizonyíthat.
Tovább az összes átigazoláshoz