A Videoton február 3-án, szombaton utazik el második spanyolországi edzőtáborába, ezúttal Marbellára – számolt be róla a klub honlapja.
Ami biztos, hogy február 8-án, csütörtökön 16 órától a korábbi ferencvárosi Cristian Ramírezt is soraiban tudó orosz élvonalbeli FK Krasznodarral néz szembe a Vidi. A tervek szerint február 10-én (szombaton) ugyanebben az időpontban az ukrán rekordbajnok, Kádár Tamás együttese, a Dinamo Kijev lesz az ellenfél, két nappal később pedig szintén délután 4-kor mérkőznek meg az Uli Stielike által edzett kínai Tiencsin Tedával. A tervek szerint 6-án (kedden) is pályára lép a fehérvári együttes, de annak a találkozónak a részletei még nem ismertek.
A Videoton majd február 13-án, kedden tér haza Magyarországra.
Neked ajánljuk
Átigazolások

Légiósok
Yaakobishvili hosszabbított
Hosszabbított a Barcelona magyar kapustehetsége – Yaakobishvili Áron 2028-ig marad a katalánoknál.

Ajka
Hannich érkezett
Hannich Péter csatlakozott az FC Ajka szakmai stábjához, ahol Gaál Bálint vezetőedző munkáját segíti, július 1-jétől pedig sportigazgatóként folytatja tevékenységét.

Légiósok
Ez várhat Lisztesre
Idősebb Lisztes Kriszitán elmondta, a fiát egyelőre sehova nem adják kölcsön. A Frankfurt az USA-ban is túrázik majd nyáron, az amerikai vízumot pedig már kiváltották a támadó számára.