Edző lett a Vidinél a magyar válogatott védő

Az NB III-as csapatért a Videoton egykori játékosa, a korábbi 4-szeres magyar válogatott védő, Tímár Krisztián felel a jövőben.
Dudás Gábor 2017. július 12., szerda 9:56
Az NB III-as csapatért a Videoton egykori játékosa, a korábbi 4-szeres magyar válogatott védő, Tímár Krisztián felel a jövőben.
Szerző: Dudás Gábor 2017. július 12., szerda 9:56
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A szakmai stábban több változás is történt a felkészülést már elkezdő Videoton II csapatánál. Tímár Krisztián felel majd az NB III-as gárda szakmai munkájáért, segítői pedig Toldi Gábor (pályaedző) és Milinte Árpád (kapusedző) lesznek.

 

VIDI-KÖTŐDÉS, NEMZETKÖZI JÁTÉKOSMÚLT

- Keressük azokat a Vidi-kötődéssel is rendelkező ambiciózus fiatal szakembereket, akik átérzik, hogy mit jelent a Videoton FC-nél dolgozni, és folyamatosan fejlődni szeretnének, akárcsak maga a klub. Sok pozitív változás volt az elmúlt két évben az utánpótlásban, ezt szeretnénk folytatni. Az NB III-ban szereplő Vidi II ugyan már a nagycsapat előszobája, de mégis közel van az U19-hez és az U17-hez is. Az a cél, hogy a Vidi II megfelelő átmenet legyen a tehetséges fiataloknak az utánpótlás és a felnőtt futball között. Toldi Gábor az utánpótlás-csapatainknál már bizonyított, Tímár Krisztián pedig több lehetőség közül választotta a Vidit. Krisztián komoly karriert tudhat maga mögött, mint labdarúgó, emellett egy nagyon jó karakter, tehetséges edzőnek tartjuk. Olyan személyiségjegyekkel rendelkezik, amelyre nagy igény van a magyar futballban - mondta az új edzőkről Kovács Zoltán sportigazgató a vidi.hu-nak.

- Rendkívül gyorsan sikerült Kovács Zoltán sportigazgatóval közös nevezőre jutnunk, és nagy örömmel tértem vissza a Vidibe, ahol annak idején kezdetét vette az élvonalbeli pályafutásom.

A célkitűzés egyértelmű, minél több fiatal játékost fel kell készítenünk a felnőtt, profi futballra. Mindenképp nagy előny, hogy többéves nemzetközi játékos-múlttal rendelkezem, az Angliában megszerzett tapasztalatokat remélhetőleg sikerül majd átadnom a mai fiataloknak.

A játékügyességet és a játékszemléletet tartom a labdarúgás legfontosabb elemének. Nagyon jó körülmények között dolgozhatunk, a klubvezetés részéről mindent megkapunk annak érdekében, hogy eredményes munkát tudjunk végezni - nyilatkozta a korábban többek között az FTC-nél, Nyíregyházán, Siófokon, de Angliában és Vietnamban is megfordult Tímár Krisztián.

Átigazolások
Újpest
A Lila Sector szerint az edzőtáborban több Újpest-játékos is lehetőséget kaphat az NB III-as keretből: Pataki Zoltán, Moustapha Ndiaye, és Andrej Mladenovic is a Szélesi Zoltán vezette stáb kiválasztottja lehet.
Szpari
Bitri távozik
Eneo Bitri távozik a Nyíregyházától. A Győrből érkezett belső védő szerződése a nyáron lejárt, és bár a klub szeretett volna hosszabbítani és új megállapodást kínált neki, a játékos végül a váltás mellett döntött.
NB I
Hazai átigazolási hírek
NB I-es átigazolási körkép: így állnak a magyar élvonal klubjai a nyári érkezők, a távozók és a jelöltek terén.
Tovább az összes átigazoláshoz