Bejelentette visszavonulását a Vidi bajnokcsapatának támadója

A székesfehérvári évekről sem felejtett el megemlékezni a közösségi oldalán Arturo Álverez, amikor bejelentette, hogy szögre akasztja a cipőjét.
Nyikes Zoltán 2019. március 3., vasárnap 10:57
A székesfehérvári évekről sem felejtett el megemlékezni a közösségi oldalán Arturo Álverez, amikor bejelentette, hogy szögre akasztja a cipőjét.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. március 3., vasárnap 10:57
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Péntek este a hivatalos közösségi oldalán jelentette be a visszavonulását a Vidi FC második bajnokcsapatának játékosa, Arturo Álvarez.

A 33 éves korábbi támadó a magyarországi évei előtt megfordult az MLS-ben szereplő Dallas, San José, Portland és a Salt Lake együtteseiben is, majd a portugál Pacos Ferreirán keresztül vezetett az útja a székesfehérvári csapathoz, ahol 2013 és 2015 között futballozott.

Ezt követően az Egyesült Államokba igazolt a Chicago Fire-höz, majd karrierjének utolsó állomása a Houston volt. A 44-szeres salvadori válogatott Álvarez búcsúüzenetében a Vidiről is megemlékezett és magyarul köszönte meg az ott töltött éveket.

Köszönöm a Videoton FC-nek a lehetőséget, hogy Európában is játszhattam

Álvarez 56 NB I-es meccsen lépett pályára, ezeken nyolc gólt lőtt és tíz gólpasszt adott, míg a Magyar Kupában 7 találkozón egyszer volt eredményes.

https://www.instagram.com/p/BuefJURlK0-/

Átigazolások
Ferencváros
Sevikyan Spanyolországban
Újra kölcsönadta játékosát az FTC: Spanyolországban folytatja Edgar Sevikyan.
Diósgyőr
Elmegy az alapember
A már amúgy is komoly gondokkal küzdő DVTK fontos játékosát veszíti el: Tamás Márk külföldön folytatja pályafutását.
Légiósok
Gazdag új klubja
A New England Revolution szerződtette a Columbus Crew-tól távozó Gazdag Dánielt, aki szabadon igazolható játékosként érkezik az MLS-klubhoz.
Tovább az összes átigazoláshoz