A Honvéd a Vidiből igazolhat - válogatott középpályás a kiszemelt

Boszniai sajtóhírek szerint a MOL Fehérvár FC korábbi alapembere Budapestre költözhet, és piros-feketében folytathatja pályafutását.
Dudás Gábor 2020. január 9., csütörtök 14:00
Boszniai sajtóhírek szerint a MOL Fehérvár FC korábbi alapembere Budapestre költözhet, és piros-feketében folytathatja pályafutását.
Szerző: Dudás Gábor 2020. január 9., csütörtök 14:00

Boszniai sajtóhírek szerint Székesfehérváról igazolhat a Budapest Honvéd együttese: a sport1.oslobodjenje.ba portál úgy tudja, hogy Anel Hadzic, a balkáni ország válogatottjában 14 alkalommal pályára lépett 30 éves középpályás költözhet át a magyar fővárosba a télen, és együtt futballozhat majd többek között honfitársával, Kamber Djordjével is.

A lap egyelőre annyit állít biztosra, hogy Hadzic elhagyja a Vidit januárban és hogy az elsőszámú kérője a kispesti gárda lehet, ahol Vadócz Krisztián távozása és Uruguayba történt eligazolása miatt is szükség lehet egy tapasztalt középpályásra.

Az osztrák útlevéllel is rendelkező légiós 2016 nyarán igazolt Fehérvárra, magyar bajnoknak és kupagyőztesnek is mondhatja magát, összesen pedig 85 NB I-es mérkőzés áll a háta mögött, ezeken 11 gól és 5 gólpassz volt a mérlege az elsősorban védekező feladatokkal ellátott futballistának. Az ősszel 10 élvonalbeli találkozón, illetve 3 EL-selejtezőn is szerepet kapott, de nem számított már alapembernek csapatában.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Yaakobishvili hosszabbított
Hosszabbított a Barcelona magyar kapustehetsége – Yaakobishvili Áron 2028-ig marad a katalánoknál.
Ajka
Hannich érkezett
Hannich Péter csatlakozott az FC Ajka szakmai stábjához, ahol Gaál Bálint vezetőedző munkáját segíti, július 1-jétől pedig sportigazgatóként folytatja tevékenységét.  
Légiósok
Ez várhat Lisztesre
Idősebb Lisztes Kriszitán elmondta, a fiát egyelőre sehova nem adják kölcsön. A Frankfurt az USA-ban is túrázik majd nyáron, az amerikai vízumot pedig már kiváltották a támadó számára.
Tovább az összes átigazoláshoz