Másfél hónap múlva már csapatával edzhet Novák Csanád, akinek a vállában szakadtak el a szalagok.
Novák Csanád egy hete, a Ferencváros elleni mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést, elszakadtak a vállában a szalagok. Novákot szinte közvetlenül a meccs után megműtötték. A műtét jól sikerült, a támadó már a múlt hét közepén meglátogatta a csapatot Mezőkövesden, sőt, már a varratszedésen is túlesett – számolt be róla a klub honlapja.
Novák esetében az első hírek arról szóltak, hogy az egész őszi szezont kihagyni kényszerül, de a helyzete szerencsére ennél biztatóbb. A csatár szerint 6 hét múlva már a csapattal edzhet, így szinte bizonyosan még idén pályára léphet Kövesden.
Átigazolások
Kisvárda
Edzőváltás
Szerződést bontott Supka Attilával a Kisvárda.
Új szerzemény
Mamadou Sarr
Mamadou Sarr személyében szenegáli légióssal bővült a ZTE FC kerete, miután az US Ouakam együttesétől szerződtették a 18 éves támadót.
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.