Megvan Szivics utódja Mezőkövesden - megszűnt szlovák csapattól érkezik

A felvidéki Radványi Miklós lesz az NB I 8. helyén álló Mezőkövesd vezetőedzője. A klub már hivatalosan is bejelentette az érkezését.
Privacsek András 2017. május 2., kedd 12:53
A felvidéki Radványi Miklós lesz az NB I 8. helyén álló Mezőkövesd vezetőedzője. A klub már hivatalosan is bejelentette az érkezését.
Szerző: Privacsek András 2017. május 2., kedd 12:53

Mezőkövesdről közös megegyezéssel távozó Tomiszlav Szivics utódjául több név is felmerült. A befutó végül a  felvidéki Radványi Miklós lesz, akit elért honlapunk és megerősítette az információt.
- Igen, igaz a hír, én leszek a Mezőkövesd vezetőedzője, hamarosan hivatalosan is bemutatnak - mondta a szakember a csakfoci.hu-nak.

Radványi Miklós legutóbb a szlovák első osztálytól visszalépett Myjava edzője volt, azt megelőzően pedig a csehországi MFK Frýdek-Místeket irányította, korábban a DAC, Szenc, Komárom és Bős csapatainál is dolgozott.

Radványi feladata az lesz, hogy az NB I-ben tartsa a kiesőhelytől jelenleg egy pontra álló Mezőkövesdet.

A szakember később az Új Szónak is beszélt a kinevezéséről:

- A múlt hét végén kerestek meg a mezőkövesdiek, és rendkívül korrekt ajánlatot tettek. Ma délelőtt Budapesten találkoztam Tállai András klubelnökkel, aki nagyon közvetlen volt, elmondta, azt várják tőlem, hogy benntartsam a csapatot az élvonalban. Gyorsan megegyeztünk, és 2018. június végéig szóló szerződést írtam alá. A délutáni edzést már én vezetem. Jó a játékosállomány, ám az utóbbi hetek kudarcai lelkileg nagyon megviselték a futballistákat, szinte a padlón vannak, az a feladatom, hogy felrázzam őket. A televízióban néztem az Újpest elleni, 3-1-es vereséggel végződött hazai meccsüket, láttam, hogy min kellene javítani. Elődömnél több játékos nem a megszokott posztján szerepelt, ezen mindenképpen változtatni fogok. A keret tagjai közül Hudák Dávid a játékosom volt a DAC-nál, de Marek Střestíket, Tomáš Tujvelt, Dominik Fótyikot és Peter Šulekot is jól ismerem. Kevés idő áll a rendelkezésemre a szombati, Honvéd elleni rendkívül nehéz hazai bajnoki meccsig. Bízom benne, hogy a listavezető ellen az eddiginél sokkal harcosabb csapat lép majd pályára.

FRISSÍTÉS: A Mezőkövesd 17 óra után hivatalos honlapján megerősítette a csakfoci.hu információját. Radványi Miklóssal 2018. június 30-ig szóló megállapodást kötött a klub. Hagyacki József, az egyesület ügyvezetője elmondta, a Ferencváros elleni mérkőzést követően a klubvezetés és Tomiszlav Szivics is úgy látta, új impulzusra van szüksége a csapatnak, a legjobb megoldás, ha új edző érkezik. A következő négy fordulóban és a következő szezonban Radványi Miklós lesz a csapat vezetőedzője. Bíznak abban, hogy sikerül elérni vele a kitűzött célt. Radványi Miklós utóbbival kapcsolatban kifejtette, maximalista, azt szeretné, ha a hátra lévő négy fordulóban 12 pontot szerezne csapata, de azzal is elégedett lenne, ha egy ponttal megelőznék a tizenegyedik helyezettet. Figyelte az NB I. eseményeit, a klubbal kapcsolatos történéseket is. örömmel fogadta a mezőkövesdi megkeresést, szereti a kihívásokat, s mindent megtesz azért, hogy nyáron NB I-es csapatot készítsen föl a következő idényre. Szerinte a csapat mentálisan nem volt a topon, ennek köszönhetőek a gyengébb eredmények, ezen változtatni kell annak érdekében, hogy szombaton szervezetten, egységesen játsszanak - írja a mezokovesdzsory.hu.

 
Neked ajánljuk
Átigazolások
DVSC
Fiatal bekk érkezett a DAC-tól
A DVSC szerződtette a 17 éves Ferenczi Barnabást.
Kisvárda
Horvát távozó
Távozik a 2022 nyara óta 46 tétmeccsen szerepet kapott Dominik Kovacic. A védő október 6-óta - sérülése miatt - nem lépett pályára. (Kisvárda FC)
Ferencváros
Tokmac Nguen
Öt magyar bajnoki cím, egy Magyar Kupa-aranyérem, Bajnokok Ligája- és Európa Liga-csoportkör után a svéd Djurgarden együtteséhez igazolt a Ferencvárostól Tokmac Nguen.
Tovább az összes átigazoláshoz