Megműtötték az NB I-es középpályást, hónapokig nem játszhat

A Mezőkövesd hivatalos oldalán bejelentette, hogy a csapat középpályása sikeres térdműtéten esett át. Iszlai Bence hónapokig nem léphet pályára, várhatóan tavasszal térhet vissza.
Csakfoci Admin 2018. augusztus 8., szerda 11:27
A Mezőkövesd hivatalos oldalán bejelentette, hogy a csapat középpályása sikeres térdműtéten esett át. Iszlai Bence hónapokig nem léphet pályára, várhatóan tavasszal térhet vissza.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. augusztus 8., szerda 11:27

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Mezőkövesd középpályása, Iszlai Bence a szezonnyitó Paks elleni mérkőzésen térdsérülést szenvedett.

Már a mérkőzésen éreztem, hogy nagy a baj, de reménykedtem, hogy csak az oldalszalag sérült meg a térdemben. Az orvosi vizsgálat azonban megállapította, hogy a keresztszalagom szakadt el. Ez rossz hír, mert így szinte bizonyosan ki kell hagynom az őszi szezont – mondta akkor Iszlai Bence a klubonlapnak.

A 28 éves játékost kedden sikeresen megműtötték, elmondása szerint az orvosi beavatkozás jól sikerült.

Olvastad már?
NB I: A szezon első meccsén megsérült, egész ősszel nem játszhat a középpályás
A Mezőkövesd középpályása, Iszlai Bence műtét elé néz, miután az első bajnokin térdsérülést szenvedett.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Tovább az összes átigazoláshoz