Megerősítve: Pintér Attila lett a Mezőkövesd új vezetőedzője - hivatalos

Ahogyan azt honlapunk előre jelezte: Pintér Attila irányításával készül a továbbiakban az élvonalbeli sereghajtó Mezőkövesd Zsóry FC.
Nyikes Zoltán 2020. november 11., szerda 14:20
Ahogyan azt honlapunk előre jelezte: Pintér Attila irányításával készül a továbbiakban az élvonalbeli sereghajtó Mezőkövesd Zsóry FC.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. november 11., szerda 14:20
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Szerda délután hivatalossá vált, amit honlapunk korábban elsőként jelzett:

az NB I utolsó helyén álló Mezőkövesd Zsóry FC új vezetőedzője Pintér Attila lett, miután két és féléves szerződést írt alá a klubbal.

Az 54 éves szakember számára nem lesz ismeretlen a mezőkövesdi légkör, hiszen korábban egy éven keresztül már irányította a sárga-kékeket, akkor az NB II-ben szereplő csapat feljutott az első osztályba, majd az élvonalban az őszi szezon végén újoncként az 5. helyen állt a 2016/17-es idényben, ekkor azonban Pintér a Puskás Akadémiához szerződött.

A rutinos tréner korábban megfordult a Sopron, a Ferencváros, a Vasas és a Győr kispadján is, öt mérkőzés erejéig pedig a magyar válogatott szövetségi kapitánya is volt, 2018 júniusa óta nem vállalt munkát edzőként.

Mint ismert, Kuttor Attilát hétfőn menesztette a borsodiak vezetősége, miután a májusban kezdődő gyengébb formát az új idényben is folytatta a Mezőkövesd, és 11 fordulót követően jelenleg 2 győzelemmel, 2 döntetlennel és 6 vereséggel áll.

Változás a szakmai stábban

A kedden megtartott sajtóeseményen bejelentették, hogy megszűnik a szakmai igazgatói poszt, így Tóth László a jövőben az utánpótlásban kap majd szerepet.

Átigazolások
Szeged
Tóth Balázs érkezhet
A Csakfoci úgy tudja, Laczkó Zsoltot az a Tóth Balázs válthatja Szegeden, aki az elmúlt éveket a Csákvárnál töltötte.
Paks
Szalai kérői
Szeptemberben egy moszkvai klub 2 millió euróért vitte volna Szalai Józsefet. Most, válogatottbeli bemutatkozása után pedig egy EL-csapat érdeklődik iránta. (NSO)
NB II
Edzőváltás Szegeden
Azonnali hatállyal távozott Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia éléről.
Tovább az összes átigazoláshoz