Már hivatalos: Miriuta négy év után újra az NB I-ben lett edző

A csakfoci.hu korábbi hírének megfelelően bejelentette a Kisvárda, hogy az egykori magyar válogatott középpályása, Miriuta László lesz a vezetőedzője a következő idényben.
Dudás Gábor 2019. június 13., csütörtök 15:45
A csakfoci.hu korábbi hírének megfelelően bejelentette a Kisvárda, hogy az egykori magyar válogatott középpályása, Miriuta László lesz a vezetőedzője a következő idényben.
Szerző: Dudás Gábor 2019. június 13., csütörtök 15:45

Még május utolsó napján számolt be arról a csakfoci.hu, hogy Miriuta László veheti át a Kisvárda irányítását, miután Dajka Lászlóval nem hosszabbított az OTP Bank Ligában bennmaradt együttes. A korábbi magyar válogatott középpályás a napokban Romániában érte el ugyanezt a célt, hiszen a nagyszebeni Hermannstadt csapatával sikeres osztályozó-párharcot (2-0, 0-1) vívott meg a kolozsvári Universitatea Cluj ellen.

Csütörtökön pedig aláírta szerződését a Kisvárdával, így ő lesz a gárda vezetőedzője a következő élvonalbeli idényben - jelentették be hivatalosan is.

Miriuta Lászlónak a kisvárdai lesz a második magyarországi klubja vezetőedzőként. Korábban 2014-2015-ben a Győrt irányította, annak az évnek a végén zárták ki az ETO-t az élvonalból. A nagybányai születésű, román-magyar kettős állampolgár új kisvárdai edző Romániában a Ceahlaul Piatra Neamt (2013), a CFR Cluj (2014, 2016-2017), az ASA Tirgu Mures (2015), a Concordia Chiajna (2017), a Dinamo Bucuresti (2017-2018) és az FC Hermannstadt (2018-2019) csapatát irányította, míg Németországban az Energie Cottbust (2015-2016), amelynek játékosa is volt 1998 és 2002 között. Miriuta László Magyarországon a Győr, a Videoton, a Ferencváros és az Újpest futballistája is volt.

A stáb tagjai nem változnak, vagyis Miriuta László segítője lesz asszisztens-edzőként Kocsis János, Bodnár László és Erős Gábor, kapusedzőként pedig Szabó Attila. A szerződés aláírása után a stáb jelenlévő tagjai Révész Attila sportigazgatóval és Nagy István rehabilitációs edző-masszőrrel a felkészülés menetrendjét egyeztették. A felkészülés június 24-én kezdődik a Kisvárdánál.

Olvastad már?
A Honvéd új edzője: "A magyar foci nem gyengébb, mint az olasz bajnokság" – interjú
Csütörtök délután sajtótájékoztató keretein belül mutatkozott be a Budapest Honvéd új vezetőedzője, Giuseppe Sannino. Interjút is adott a csakfoci.hu-nak.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
DAC
Bősze Olaszországban
Hivatalos: a DAC fiatal magyarját, Bősze Leventét - végleges vételi opcióval - egy évre kölcsönvette a Serie A-s Como. A transzferhez a FIFA ámenje is kellett, miután a játékos még csak 16 éves.
FTC
Traoré továbbállt
Máris távozott török klubjától Adama Traoré, aki a nyáron hagyta el a Ferencvárost.
Inter Miami
Pintér Dániel
Az Inter Miami hivatalosan is kölcsönvette Pintér Dánielt az Inter Miami II-től.
Tovább az összes átigazoláshoz