Portugáliába igazolt az NB I-es légiós: "Alakulhat még úgy az élet, hogy visszatérek"

A portugál másodosztályban szereplő SC Farense hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a Kisvárda korábbi szélsőjét, Hugo Secot.
Csakfoci Admin 2020. január 9., csütörtök 8:28
A portugál másodosztályban szereplő SC Farense hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a Kisvárda korábbi szélsőjét, Hugo Secot.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. január 9., csütörtök 8:28

Mint ismert, a Kisvárda korábbi portugál támadója, Hugo Seco saját maga kérte a bajnokság végéig érvényes szerződése felbontását, majd hétfőn elbúcsúzott az egykori csapattársaktól.

Az én döntésem volt, méghozzá a megváltozott családi körülményeim miatt. Anyukám visszaesett a daganatos betegségbe, miközben az október végén született kisfiammal a feleségem tavasszal még nem tudna Kisvárdára költözni. Talán érthető, hogy nagyon hiányoznak a szeretteim, így meg kellett hozni ezt a nehéz döntést.

Úgy határoztam, számomra most az a fontosabb, hogy a családommal együtt legyek Portugáliában, bár nagyon megszerettem Kisvárdát, a klubot, a klubnál dolgozókat, a csapattársakat és a szurkolókat.

Azért sem lett volna okom a váltásra, mert különösen az őszi szezonra nagyon jól összeállt és jól játszott, jó eredményeket ért el a csapat, miközben a klub is szépen építkezett – mondta a kisvardafc.hu-nak Seco, aki kisvárdai színekben összesen 27 bajnoki meccsen lépett pályára, ezeken egy gólt szerzett.

A 31 éves portugál szélső kedden véglegesen hazautazott, szerdán a portugál másodosztály (Liga Pro) éllovasa, az SC Farense bejelentette a szerződtetését.

A klub rövid közleménye szerint Seco a 2020/2021-es szezon végéig írt alá az új csapatához.

Mindenkinek vittem Kisvárda-mezt, aki fontos számomra, tehát a családomnak és a barátaimnak is. Hasonlóan éreztem itt magam, mint Portugáliában, az emberek ugyanolyan kedvesek és befogadóak itt, mint a szülőhazámban. Úgy megyek el Kisvárdáról, hogy az ajtót nyitva hagyjuk, már csak azért is, mert mindenki nagyon rendes volt itt velem. Ki tudja, alakulhat még úgy az élet, hogy visszatérek Kisvárdára, ennek a lehetőségét nem vetném el. Tizenkét hónapot játszottam itt, ezt az időszakot teljes egészében a csapatnak szenteltem – tette hozzá.

Seco a támadósor mindkét szélén bevethető - pályafutása során megfordult a kazah Irtis Pavlodarban, előtte volt a portugál élvonalbeli Académica és Feirense játékosa, illetve légióskodott a bolgár Cserno Morénál is.

Átigazolások
Légiósok / Ferencváros
Lisztes Krisztián
Egy frankfurti lap szerint Lisztes Krisztián németországi jövője is tét lehet a Ferencvárosnál eltöltött kölcsönidőszaka alatt.
Légiósok
Gulácsi nagy riválisa távozhat
Ha hosszabbít Gulácsi Péterrel az RB Leipzig, belga kapusriválisa valószínűleg távozik a német csapattól a Sky szerint.
Ajka
Az edző után a klubvezetőt is leváltották
Bujtor Balázs lett az FC Ajka Kft. új ügyvezetője, aki Soós Imrét váltja a poszton.
Tovább az összes átigazoláshoz