Megvan a Fradi-meccs és a DVSC-Videoton találkozó játékvezetője is.
Az MLSZ megnevezte, hogy mely játékvezetők dirigálnak majd a hétvégi bajnoki mérkőzéseken. Érdekesség, hogy Kassai Viktor ezúttal sem kapott találkozót. A játékvezető a négy tizenegyest és két piros lapot hozó Vasas-Fradi találkozón bíráskodott legutóbb, amely után az FTC le akart iratkozni róla – igaz, ezt nem tehette meg. Azóta az Európa Ligában már dolgozhatott, de NB I-es mérkőzésen azóta sem.
A játékvezetőnek nemzetközi elfoglaltságai is vannak - hamarosan a december 8-án kezdődő klub-világbajnokságon vezethet majd, ami érinti a hazai kiküldetéseit is.
NB I, 18. forduló
szombat 15.30
Gyirmót-Honvéd (Pintér Csaba)
Mezőkövesd-FTC (Szabó Zsolt)
MTK-Újpest (Bognár Tamás)
Paks-Haladás (Solymosi Péter)
Vasas-DVTK (Vad II István)
DVSC-Videoton (Erdős József)
Átigazolások
Karcag
Támadó érkezett
Lólé Béla visszatért Karcagra, miután a klubnál nevelkedett, ám az előző idényt már a Loki NB III-as csapatában töltötte.
MTK/Misleny
Érkezők és távozók
A Kozármisleny bejelentette, hogy az MTK-val fennálló együttműködésnek köszönhetően csatlakozott Tóth Márton, Freyer Kristóf, Jádi Balázs, Gyánó Marcell és Molnár Péter. Tímár Dávid kölcsönbe került az MTK II-be.
Honvéd
Somogyiék maradnak
Három évvel hosszabbított a Somogyi-testvérpár a Honvéddal.