A Honvédnál négyen is debütáltak, a Loki javított az edzőmeccsen

A kispestiek fordulatos meccsen játszottak 2-2-es döntetlent, a Debrecen és a Kövesd ezúttal ikszelt egymással.
Budai László 2018. március 23., péntek 16:34
A kispestiek fordulatos meccsen játszottak 2-2-es döntetlent, a Debrecen és a Kövesd ezúttal ikszelt egymással.
Szerző: Budai László 2018. március 23., péntek 16:34

Honvéd-Trencsén 2-2 (Pölöskei 18., Danilo 81., ill. Azango 52., Ubbink 53.)

A Honvéd a szlovák élvonal ötödik helyén álló Trencsén ellen lépett pályára edzőmérkőzésen. A kispestiek Pölöskei révén szereztek vezetést a 18. percben: Lukács jobb oldalon a 16-os vonalában indult befelé, majd remek labdával hozta helyzetbe Pölöskeit, aki 12 méterre a kaputól lekezelte a labdát és higgadtan a kapu jobb oldalába lőtt (1-0).

Az ellenfél azonban a második játékrész elején egy perc alatt megfordította az állást. A hajrában azért a döntetlent sikerült elérnie Supka Attila együttesének, miután Kukoc baloldali beadása után Danilo közelről a kapuba fejelt (2-2) - számolt be a találkozó alakulásáról a honvedfc.hu.

A Honvédnál négy akadémista - Szendrei Norbert, Temesvári Attila, Soltész Dominik és Szabó Péter - is bemutatkozhatott a felnőtt együttesnél.

Honvéd: Horváth A. (Gróf, a szünetben) – Ikenne-King (Szabó P., 80.), Lovric (Temesvári, 78.), Baráth, Kosút (Nagy G., a szünetben) – Kamber, Pölöskei (Soltész, 68.) – Holender, Tömösvári, Lukács (Szendrei, 62.) – Danilo (Hejreczki, 82.)

Mezőkövesd-DVSC 1-1 (Novák 37., ill. Tőzsér 50.)

A mai NB I-es edzőmeccsen a Mezőkövesd – azok után, hogy néhány napja legyőzte a DVSC-t – 1-1-es döntetlent játszott a Lokival. A hazaiak vezetését – Novák lőtt egy kipattanót a kapuba – Tőzsér egalizálta.

Mezőkövesd: Tarczy – Földi (Lázár, 30.), Pillár, Fótyik, Baracskai – Onana, Varjas Z. (Drazic, 30.), Oláh, Gohér, Varjas L. (Misák, 30.), Novák. 60. perctől: Dombó – Lázár, Hudák, Katanec, Vadnai – Iszlai, Mlinar – Cseri, Bognár, Misar – Drazic

DVSC I. félidő: Kosicky – Bényei, Mészáros N., Szatmári, Barna – Bereczki, Jovanovic, Filip, Bódi – Tisza, Tabakovic

DVSC II. félidő: Nagy S. – Kuti, Kinyik, Újvárosi, Kusnyír – Nagy K. (Zsóri, 89.), Tőzsér, Szekulics, Bíró – Takács, Könyves

Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
Tovább az összes átigazoláshoz