Megvan, mikor játszik a Honvéd a BL-ben

A magyar bajnok Budapest Honvéd július 12-én és 19-én játssza mérkőzéseit a Korhut Mihályt is foglalkoztató izraeli Hapoel Beer-Seva ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.
Dudás Gábor 2017. június 22., csütörtök 9:56
A magyar bajnok Budapest Honvéd július 12-én és 19-én játssza mérkőzéseit a Korhut Mihályt is foglalkoztató izraeli Hapoel Beer-Seva ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.
Szerző: Dudás Gábor 2017. június 22., csütörtök 9:56
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

 

 A kispesti klub honlapja alapján az első, izraeli meccsre július 12-én, szerdán magyar idő szerint 19 órakor kerül sor, míg az - UEFA fegyelmi bizottságának 2013-as döntése nyomán - zárt kapus visszavágót egy héttel később, július 19-én 21.15 órától rendezik a Bozsik Stadionban.

Az M4 Sport mindkét összecsapást élőben közvetíti.

A Honvédnak három párharcot kell nyernie a főtáblára jutáshoz. Ebből az első azért különösen fontos, mert ha a következőben maradna alul, akkor már átkerülne az Európa Liga selejtezőjébe, ahol a főtáblára jutásért játszhatna. (MTI)

Átigazolások
Soroksár
Négy távozó
A Soroksár SC bejelentette, hogy távozik a klubtól Tumma Gergely, Kundrák Norbert, Könczey Márk és Tóth Gábor is.
Ex-Videoton
Visszavonulás
Marko Scepovic bejelentette visszavonulását. A 35 éves szerb támadó korábban 114 mérkőzésen játszott a Vidiben.
Nagykanizsa
Hárman is próbajátékon
Kersák Roland, Ebot Martin és Yaroslav Helesh is az NB II-es Nagykanizsánál vesz részt próbajátékon - szúrta ki az Öltözőn Túl.
Tovább az összes átigazoláshoz