Honvéd: Válogatott támadót vettek kölcsön Észak-Európából – hivatalos

A dán élvonalbeli Midtjylland hivatalos honlapján jelentette be, hogy Mayron George kölcsönben a Budapest Honvéd csapatában folytatja pályafutását
Csakfoci Admin 2020. január 15., szerda 12:20
A dán élvonalbeli Midtjylland hivatalos honlapján jelentette be, hogy Mayron George kölcsönben a Budapest Honvéd csapatában folytatja pályafutását
Szerző: Csakfoci Admin 2020. január 15., szerda 12:20

A dán élvonalban első helyen álló Midtjylland hivatalos oldalán számolt be arról, hogy a csapat Costa Rica-i válogatott támadója, Mayron George a Budapest Honvédnál folytatja pályafutását.

- Mayron megérdemli, hogy játsszon és erre kiváló lehetőségnek tűnik, hogy a Honvédnál ismét játékba lendüljön, ezért mindkét félnek előnyös, ha a nyárig náluk folytatja pályafutását - mondta a klubhonlapnak Svend Graversen, az FC Midtjylland sportmenedzsere.

A 26 éves támadó 2018 nyarán igazolt Midtjyllandhoz, azonban nem tudott állandó játéklehetőséget kiharcolni magánnak, így tavaly nyáron fél évre a norvég Valerengához került kölcsönbe, ahol 10 tétmérkőzésen lépett pályára és két gólt szerzett.

- Folyamatosan arra összpontosítunk, hogy a játékosok számára a legjobb keretet alakítsuk ki a fejlődésük érdekében. Biztosak vagyunk abban, hogy a Honvéddal kötött megállapodás Mayron előnyére fog válni - tette hozzá Graversen.

A 189 cm-es, jobblábas támadó 2014 nyara játszik Európában, többnyire Dániában játszott. Pályafutása során megfordult a görög és a norvég bajnokságban is. A dán első osztályban eddig összesen 93 meccsen 23 gólt rúgott.

A klubhonlap hozzáteszi, George azonnal csatlakozik az Antalyában edzőtáborozó kispesti klubhoz.

Olvastad már?
Honvéd: Itt az újabb erősítés - nagy visszatérőt jelentettek be
Ezúttal Kazahsztánból tért vissza a kispestiekhez Hidi Patrik, aki ezúttal nem gondolkodik abban, hogy mikor mehet újra külföldre.
Elolvasom
Átigazolások
Videoton
Két szerződésbontás
A Vidi közös megegyezéssel szerződést bontott Svékus Olivérrel és Árva Bencével, így mindkét játékos visszatér kölcsönből anyaegyesületéhez, az Újpest FC-hez és az III. Kerületi TVE-hez.
Fradi, Újpest
Kovacevic távolodik
A gólerős Franko Kovacevic nem igazán lelkesedik azért, hogy az NB I-be szerződjön - a szlovén forrás egyébként a Fradi és az Újpest mellett a Győri ETO-t is a kérők közé sorolja.
ZTE
Újabb amerikai érdeklődés
Diego Borges iránt az MLS-ben szereplő Sporting Kansas City, Colorado Rapids kettős érdeklődik.
Tovább az összes átigazoláshoz