A Budapest Honvéd hivatalosan is bejelentette a nyári átigazolási időszak első érkezőjét a nigeri válogatott támadó középpályás személyében.
A Budapest Honvéd hivatalos oldalán jelentette be az átigazolási időszak első érkezőjét,
Amadou Moutarit, aki a következő három esztendőben a piros-feketék játékosa lesz.
A nigeri válogatott labdarúgó az orosz Azsi Mahacskalától érkezett a Ferencvároshoz 2017 telén, két évet töltött a zöld-fehéreknél 2019 tavaszán pedig Mezőkövesdben futballozott, sőt a tavaszi Mezőkövesd–Honvéd mérkőzésen be is talált a fővárosiaknak.
Moutari eddig kereken 50 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, ezeken 11 gólt szerzett és három gólpasszt adott.
Olvastad már?
Honvéd: A Fradi támadója és a korábbi Vidi-csatár is a kiszemeltek között
A Honvéd mindenképpen csatárt szeretne igazolni, a csakfoci.hu információi szerint a nemrég véget érő idényben az Európa Liga-selejtezőt érő negyedik helyen végző klubnál rutinos magyar támadók is képbe kerültek.
Elolvasom
Átigazolások
Csapatot válthat
Aljosa Matko
Aljosa Matko a skótok elleni remeklése után nem titkolta, hogy erősebb bajnokságba vágyik.
ETO
Krpic hosszabbított
Hosszabbított a csapatkapitány: Miljan Krpic 2029-ig írt alá a bajnok ETO-nál.
Törökország
Storck visszatért
A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát, Bernd Storckot nevezte ki vezetőedzőjének a török élvonalban szereplő Genclerbirligi.