A Honvéd eladta volna Eppelt az olaszoknak, mégsem igazol el a csatár – ez áll a háttérben

Az olasz másodosztályú együttes konkrét ajánlatot is tett az előző szezon gólkirályáért, amit a kispestiek elfogadtak volna, mégsem kötötték meg az üzletet.
Budai László 2018. január 31., szerda 14:44
Az olasz másodosztályú együttes konkrét ajánlatot is tett az előző szezon gólkirályáért, amit a kispestiek elfogadtak volna, mégsem kötötték meg az üzletet.
Szerző: Budai László 2018. január 31., szerda 14:44

Amint arról olasz lapértesülésekre hivatkozva beszámoltunk, a Serie B-ben 17. helyen álló Virtus Entella kinézte magának Eppel Mártont, a Honvéd támadóját, akit még a most télen szerződtetett volna. Az olasz átigazolási időszak azonban csak szerdán 22:00-ig tart, ezért a klub az utolsó órákban akarta megkötni az üzletet.

A csakfoci.hu információi szerint a másodosztályú klub valóban bejelentkezett a játékosért, sőt, ajánlatot is tett érte a kispestieknek. Korábban George F. Hemingway többször is elmondta, hogy a játékost elengednék, de csak akkor, ha megfelelő ajánlat érkezik érte.

Úgy tudjuk, a Honvéd elégedett volt az Entella által kínált összeggel, ezért eladta volna Eppelt, ám a játékos nem akart az olasz másodosztályba igazolni. A tavalyi szezon gólkirálya ezért visszautasította az olaszokat, és egyelőre marad a kispestieknél.

Neked ajánljuk
Átigazolások
DAC
Olasz ajánlat érkezett?
Az NB1.hu értesülései szerint a legutóbbi Serie A-szezont a 10. helyen záró Como ajánlatot tett a DAC mindössze 16 éves játékosáért, Bősze Leventéért.
Karcag
Hidi érkezik
A korábbi NB I-es bajnok Hidi Patrik a Karcagi SC színeiben folytatja pályafutását. (szoljon.hu)
Budafok
Védőt az ETO-tól
A következő szezonban a Budafoki MTE csapatában játszik majd a 18 éves Selyem Bálint, aki az ETO-tól érkezik az NB II-es együtteshez.
Tovább az összes átigazoláshoz