Varga két és fél hónap után a pályán a Fradiban: "Nincs mit szépíteni, nem annyira jó a lelkiállapotom"

Varga Roland elmondása szerint nincs túl jó lelkiállapotban, annak viszont örül, hogy végre újra játszhatott sérülését követően.
Dudás Gábor 2020. november 29., vasárnap 15:25
Varga Roland elmondása szerint nincs túl jó lelkiállapotban, annak viszont örül, hogy végre újra játszhatott sérülését követően.
Szerző: Dudás Gábor 2020. november 29., vasárnap 15:25

Varga Roland csereként 9 percet játszva kapott lehetőséget az MTK elleni győztes Örökrangadón (2-0). A magyar válogatott szélsőnek ez volt a harmadik NB I-es meccse, de szeptember 11. először kapott szerepet klubjában egy sérülésnek is köszönhetően.

Varga egyébként is fokozatosan kiszorult az FTC kezdőcsapatából - sérülések miatt is -, az előző idényben is már csak 1000 perce volt az élvonalban, azt követően, hogy egy évvel korábban majd 1900, a 2017/2018-as szezonban pedig több mint 2000 percet játszott. Mint ismeretes, a 30 éves játékos a Fradi BL-keretében sem kapott helyet.

A szombati mérkőzést követően Varga az M4 Sportnak nyilatkozott.

- Örülök, hogy végre pályára tudtam lépni. Volt egy lábujjtörésem, emiatt is kénytelen voltam kihagyni, de örülök, hoigy rendbejött és újra a pályán lehetek.

Nincs mit szépíteni, őszintén szólva nem annyira jó a lelkiállapotom, de most ez van, csinálom tovább a dolgomat. Nem az én dolgom eldönteni (mondta arra a felvetésre, lehet-e esélye visszaverekednie magát a kezdőcsapatba - a szerk.), teszem a dolgomat, edzek, remélem, fogok kapni lehetőséget, meglátjuk, hogyan tovább. A munkában hiszek, az a legfontosabb, hogy bízzak magamban, még ha néha nehéz is, de ilyen a sport, egyszer fent, egyszer lent.

Varga Roland játékpercei az NB I-ben (a HLSZ statisztikája szerint):

2017/2018: 2329 perc

2018/2019: 1847

2019/2020: 1000

2020/2021: 116

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz