Rebrov az 1-4 után: "Fáradtak vagyunk, két buta gólt kaptunk"

A Fradi vezetőedzője szerint jól játszottak, voltak lehetőségeik a Juventus ellen, és ezúttal is két olyan buta gólt kaptak, mint Barcelonában.
Csakfoci Admin 2020. november 4., szerda 23:30
A Fradi vezetőedzője szerint jól játszottak, voltak lehetőségeik a Juventus ellen, és ezúttal is két olyan buta gólt kaptak, mint Barcelonában.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. november 4., szerda 23:30

Mint ismert, a Ferencváros 4-1-es vereséget szenvedett a Juventus ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének 3. mérkőzésén. A lefújás után a zöld-fehérek vezetőedzője, Szergej Rebrov értékelte a látottakat.

- Még segít is, hogy kapunk egy gólt, mert utána elkezdtünk támadóbban futballozni. Igazából nagy hibákból kaptuk az utolsó két gólt. Jól futballoztunk, voltak lehetőségeink, de hát a világ egyik legjobb európai csapata ellen játszottunk - kezdte az M4 Sportnak Rebrov - Fáradtak vagyunk, de a meccs végén jól teljesítettünk, kontrolláltuk a találkozót, helyzeteket alakítottunk ki. Ilyen körülmények között nehéz játszani, ráadásul egy mérkőzést követően nem is volt lehetőségünk arra, hogy középen változtassunk. Tudom, milyen nehéz ez a játékosok számára. Örülök, hogy sikerült gólt szereznünk, de picit csalódott vagyok.

Itt is, mint Barcelonában két buta gólt kaptunk.

Abban reménykedem, hogy ez a tapasztalat segít majd a játékosoknak a jövőben. Nagyon jó, hogy ilyen mérkőzéseken vehetünk részt, ilyen emberek előtt. Nagyon jó lett volna, hogyha még többen jönnek ki. Azért dolgozunk, hogy itt lehessünk, és bízunk benne, hogy a jövőben is játszhatunk majd hasonló meccseket a szurkolók előtt. Most kicsit kipihenjük a mérkőzést, majd a bajnokságra kell koncentrálnunk, hiszen ha újra ezen a szinten akarunk játszani, akkor ott is eredményesnek kell lennünk.

Olvastad már?
BL: A Juventus kihasználta a hibákat, és könnyedén legyőzte a Fradit
A Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik mérkőzésén a Ferencváros hazai pályán 4-1-es vereséget szenvedett a Juventustól.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Topligás csapatok vinnék a magyar támadót
Az AS szerint a Bundesliga, a Serie A és a Premier League csapatai is figyelik Kovács Bendegúzt, emellett pedig a Red Bull-projekt is szeretné megszerezni.
ETO FC
NB II-ben a tehetség
A kooperációs együttműködés értelmében a mostani NB I-es szezonban bemutatkozó ETO-középpályás, Tollár Imre is az NB II-es Szentlőrincnél fejlődhet tovább. (eto.hu)
Légiósok
Megvan Szánthó új csapata
Mint ismert, a nyáron távozott a Vasastól Szánthó Regő, akivel kapcsolatban csütörtök este végre eldőlt, hol folytatja pályafutását: a szlovák élvonalban szereplő MSK Zilina jelentette be.
Tovább az összes átigazoláshoz