A Fradi vezetőedzője szerint az első félidőben több hibát is elkövettek a Dinamo Kijev ellen, a másodikban azonban jobban játszottak és a szépítő gól önbizalmat adott a csapatnak.
- Az első félidőben elkövettünk néhány hibát védekezésben, a másodikban javítottunk, fontos gól volt Tokmacé, az a gól önbizalmat adott. Örülök, hogy döntetlent értünk el, főleg 0-2-t követően. Az első félidőben agresszívebben, fegyelmezettebben kellett volna játszanunk. Megérdemeljük azonban az egy pontot, boldogok vagyunk. Itt valamennyi csapat a legmagasabb szintet képviseli, a Dinamo bebizonyította, nagyszerűen játszott az első félidőben, mi a másodikban voltunk jobbak - értékelt Szergej Rebrov a lefújás után az M4 Sportnak.
Olvastad már?
A Dinamo edzője majdnem mindent a piros lapra fogott: "Ezt a meccset nekünk kellett volna megnyernünk"
Mircea Lucescu, a Dinamo Kijev román vezetőedzője szerint a kiállítás nagyban befolyásolta azt, hogy 2-0-s vezetésük után sem tudták megnyerni a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést Budapesten.
Elolvasom
Átigazolások
BVSC
Középpályás érkezett
A BVSC-Zugló bejelentette, hogy szerződtették az Iváncsától Ivády Pétert.
Újpest
Próbajáték
Az Újpestnél próbajátékon van a Sturm Graz korábbi játékosa, Tizian Scharmer.
MTK/Misleny
Új érkezők
A Kozármisleny meghatározó játékosa, Horváth Dániel szerződést kapott az MTK-tól. A 21 éves Vajda Roland játékjogát megszerezték a Puskástól, a játékost pedig kölcsönadták a Mislenynek.