Orosz elmondta, továbbjuthat-e a Fradi játék nélkül a BL-ben

A Fradi vezérigazgatója egyeztetett az illetékesekkel.
admin 2016. június 20., hétfő 11:55
A Fradi vezérigazgatója egyeztetett az illetékesekkel.
Szerző: admin 2016. június 20., hétfő 11:55
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Mint ismeretes, sorsoltak a Bajnokok Ligájában, a Ferencváros ellenfele pedig az albán Skënderbeu lesz majd. A csapat azonban a bundaügye miatt nem biztos, hogy indulhat a sorozatban, a zöld-fehérek vezérigazgatója, Orosz Pál pedig a fradi.hu-nak elmondta, mi a forgatókönyv erre az esetre.

Most beszéltem a Skënderbeu és az UEFA képviselőivel, akiktől megtudtam, hogy amennyiben elmarasztalják az albán klubot, úgy játék nélkül megyünk a harmadik fordulóba. Összességében egyébként örömteli, hogy elkerültük a papíron erősebb ellenfeleket, ugyanakkor nem megyünk nagy mellénnyel Albániába, hiszen tavaly a Željezničar ellen is kiderült, hogy nem minden a papírforma. Érdekes nagyon ez a helyzet, hiszen úgy kell felkészülnünk ellenfelünkből, hogy az sem biztos, hogy játszunk egymás ellen. Izgalmas várakozásnak nézünk elébe.

Átigazolások
Új szerzemény
Mamadou Sarr
Mamadou Sarr személyében szenegáli légióssal bővült a ZTE FC kerete, miután az US Ouakam együttesétől szerződtették a 18 éves támadót.
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.
Tovább az összes átigazoláshoz