Batik Bence utoljára 2015. június 3-án, a Debrecen elleni győztes Ligakupa-döntőn lehetett a pályán. Azóta három műtéten és rengeteg szenvedésen ment keresztül, hogy hamarosan vissza tudjon térni. A Fradi labdarúgója sérülése után fizikailag és lelkileg is most van a legjobb állapotban.
A 23 esztendős játékos a csakfoci.hu-nak őszintén beszél arról, milyen válságokon ment keresztül, mely játékosok adtak erőt neki, miért estek rosszul számára a negatív kommentek, és azt is elárulta, mikor és hogyan álmodta meg régóta várt visszatérését.
Az első sérülésed, 2015 nyara óta nagyon keveset lehetett rólad tudni. Mi történt veled az elmúlt másfél évben?
- Sok téves információ jelent meg, például az is, hogy elszakadt a térdszalagom. Hál’ istennek a szalagjaimmal semmi baj, a sérülésem során a térdkalácsom kiugrott. A térdkalács belső oldalán a tok elszakadt, és a térdkalácsom ízületi felszínén keletkezett egy üvegporc sérülés. Az ízületi tokot megvarrták, és az ízületet kitisztították. Ezzel is edzettem, de fájdalmat éreztem, ezért fél év után sajnos egy második műtéthez kellett folyamodni. Mivel a térdkalácson lévő porchiány hajlítás során továbbra is érintkezett a combcsonttal. Még az első műtét után jártam Németországban annál az orvosnál, aki például Schweinsteiger és más labdarúgók lábát is kezelte. Ő is megnézte a térdemet, és az ő, illetve az egészségügyi stáb javaslatára dr. Hangody László professzort kerestem fel, aki egy újszerű operációt alkalmazott rajtam. Megfúrták a sípcsontomat, vettek le őssejtet belőle, felvágták tíz centisen a térdemet, kifordították a térdkalácsomat, mert sajnos csak úgy tudtak egy őssejttel átitatott mesterséges vázat beültetni a sérülés helyére. A térdkalács alatti ín tapadását is megváltoztatták, amit 2 csavarral rögzítettek a sípcsontomon, ezáltal a helyreállított rész kevésbé érintkezett hajlításkor a combcsonttal.
A második műtét utáni volt a legnehezebb időszak?
- Olyan szenvedésen mentem keresztül, amit senkinek nem kívánok. A második operáció után volt egy nagyon kemény háromhónapos időszak, amikor csak feküdhettem az ágyamban.
Azon is elgondolkodtam, hogy ha bármire szükségem van, kimozduljak-e az ágyból, mert lábra nem tudtam állni, csak kúszni tudtam.
Hál’ istennek ennek már vége. Utána elkezdtem edzeni, de volt, amikor nagy lelki válságba kerültem, hiszen a fél életemet a focival töltöttem, és most hosszú időt kellett kibírni e nélkül. Nagyon nehéz volt ezt feldolgozni.
Nemrég említetted, hogy egy harmadik műtétre is sor került, most már végleg magad mögött tudott hagyni a beavatkozásokat?
- Igen, ez szeptemberben történt. Akkor a térdkalácsom már csak fájdogált, de a két csavar annyira nyomta a sípcsontomat, hogy hiába jutottam el egy szintre, vissza kellett vennem, be kellett avatkozni. Erre a műtétre egyébként is sor került volna, tehát ez nem vett el még plusz időt a felépülésemből. Harmadjára kerültem padlóra, de ebből is felállok. Januárban megyünk Spanyolországba, eljutok én is arra a szintre, hogy elkezdhetem a könnyített futóedzéseket. Azt mondták, hogy 2-3 hónapra van még szükségem. Sajnálom, hogy így alakult az életem, de úgy érzem, 23 évesen még mindig koromnál vagyok. Nagyon örülök, és nagyon köszönöm, hogy a Ferencváros így mögém állt, és hogy a barátnőm, a szüleim, a barátaim is ennyire támogatnak.
Thomas Dollal milyen sűrűn beszélsz, érzed, hogy számítanak rád a visszatérésed után?
- Thomast több mint tízszer műtötték, ezért olyan edzőm van, akinek volt ilyen időszaka. Sokat beszélgetünk, megadja a lelki nyugodtságot és vár vissza.
Már csak azért is várhat, mert az ősszel rengeteg gólt kapott a csapat. Milyen volt megélni a lelátóról, hogy gyengélkedik a védelem?
- Korábban - amikor nekem is sikerült beverekednem magam a csapatba, és Mateosszal, valamint Nalepával is játszottam – elkezdett stabilizálódni a védelem. A mester megtalálta a megfelelő négyest, utána alig kapott gólt az együttes. Most azonban, talán ha két egymást követő meccsen volt ugyanolyan a hátsó alakzatunk. A védelem olyan, mint egy hangszer, be kell állítani, ez most ősszel nem sikerült. Volt, hogy azt éreztem, beugrok a lelátóról, és bemegyek farmerban, kabátban, mert olyan elkerülhető gólokat kaptunk.
Mit szólsz a keret átalakulásához?
- Ami a védelmet illeti, Botka Endre jó játékos, biztos, hogy erősítés lesz. Bevallom, az eligazolások miatt én most sok barátomat vesztettem el. Ez az ötödik évem, pont beszéltük is a Böde Danival, hogy ő, Cukic, valamint én vagyunk hárman, akik régebb óta itt vannak. De ilyen a foci. Óriási változások vannak most a keretben, remélem, sikerül úgy igazolni, ahogy az edzőnk szeretné, és tavasszal már úgy tudjuk megnyerni a bajnokságot, valamint a kupát, hogy annak én is részese leszek.
Az elmúlt másfél évet tekintve most vagy a legjobb állapotban lelkileg és fizikálisan?
- Úgy érzem, igen. Most kezdem látni az alagút végét.
Pont egy hete álmodtam először a fociról. Amióta megsérültem, még nem volt ilyen. Pedig próbáltam behozni az életembe a focit, mindig úgy feküdtem le, hogy hátha most majd álmodok róla, de ez eddig nem sikerült.
Most az jött elő, hogy milyen lesz a visszatérésem. Azt érzem, hogy ha visszatérek, szárnyakat fogok kapni, nem lesz olyan, aki megállítson. Maximálisan kihasználtam az időt, hogy fizikálisan még jobban megerősödjek, a lábaim még stabilabbak legyenek.
Milyen feladatokat végezhetsz?
- Már becsatlakoztam a csapattal való kisebb mozgásokba, zsámolyra felugrásra, kitörésekbe. Nagyon jó érzés volt, hogy újra a csapattársakkal edzhetek… – érzékenyül el Bence - Dekázni régóta tudok panaszmentesen, de még nem kerül előtérbe a labda, mert csak megvadulnék tőle. Még az ultrahangos vizsgálaton látszódott, hogy a bal és jobb lábam között van izomdifferencia. Ha ezt behozzuk, akkor a könnyített futásokat két hét múlva el tudom kezdeni. Utána előkerülhet a labda is, és a nehezebb, terhelő futások.
Más, korábban súlyos sérülést szenvedett játékosok pályafutása tudott erőt adni? Csapattársad, Gera Zoltán például közel 34 évesen szenvedett másodjára is térdszalag-szakadást, ám visszatért belőle, azóta bajnok, kupagyőztes lett, és az Eb-t is megjárta.
- Zolival beszéltem erről, róla filmet készítenék, ha tehetném, majd lehet meg is beszélem vele (nevet). Olyan ember, aki minden téren példakép a gyerekek és a felnőttek számára is. A Bayern München a kedvenc csapatom, az egyik játékosa, Badstuber is rengeteg műtéten ment át. Nagyon sok erőt ad, hogy felállt, miután már sokszor megoperálták, de Thiago Alcántarának is több videóját megnéztem. Most betekintést nyertem abba is, milyen külsőleg nézni a futballt. Próbáltam a többieknek félidőben, meccs végén is elmondani, mit hogy láttam, hogy így is a csapat része legyek.
Pszichológus mennyire segített abban, hogy meg tudj küzdeni ezzel a másfél éves kihagyással?
- A barátnőm és a lánytestvérem javaslatára mentem el pszichológushoz. Magamtól nehezen vettem észre, hogy befordultam, nem kerestem annyira a barátaimat, mert úgy voltam vele, hogy nem szeretnék senkit sem terhelni a problémáimmal. Szerencsére erre felhívták a figyelmemet. Nehéz volt megnyílni, mert jó dolgokról szívesen beszél az ember bármikor, a nehézségekről kevésbé. De nagyon sokat segített lelkileg. Egészséges játékosnak is fontos lenne pszichológushoz mennie, mert jó érzés kibeszélni a nehézségeket, vagy csak a pályán belüli ingereket. Nem kötődik hozzád, tárgyilagosan áll mindenhez, és elmondja, min változtass.
Elkeserítő volt úgy edzeni, hogy éreztem a fájdalmat, és azon járt az agyam, hogy mikor lesz jó, mikor térhetek már vissza. Az elején volt, hogy magamat hibáztattam, amiért nem bírom ki a műtét utáni fájdalmat, akkor még nem tudtam, hogy nem sikerült az a beavatkozás.
Azt éreztem, soha nem múlik el a fájdalom. Most csak azt szeretném, hogy tisztán lássa mindenki, mi történt velem. Volt, hogy negatív és valótlan kommentek jöttek, én ezeket nem olvasom, ezért nem is érdekelt, de édesanyám sajnos igen. Őt zavarta, azt pedig egyetlen percig sem szeretném, hogy anyukám rosszul érezze magát emiatt. Ha én ebben az időszakban, most pozitív tudok maradni, akkor mindenki maradjon az. Megértem a másik oldalt is, mert sokáig nem tudták mi van velem, de lojális maradtam mindenkihez, nem került ki semmilyen panaszkodás, nem hisztiztem. Az elmúlt félévben megtanultam, hogy nem állt meg az életem, boldognak kell lenni és pozitívnak, mert bevonzza a jó dolgokat az ember. Volt egy-két olyan időszak, amikor bementem edzeni, és meg kellett küzdenem magammal. Ez leginkább erről szól, azaz hogy minden nap meg kell szenvednem, hogy erősebb legyek. Ezt is megtanultam kezelni, ebben sokat fejlődtem.
Böde Dániel sérülésénél korábban szóba került, hogy a visszatérés után a játékos eleinte nem mindig bízik még teljesen a lábában. És, sok idő kell, amíg ugyanúgy mozog, mint régen. Erre fel lehet készülni?
- Erről is sokat beszélgettünk a sportpszichológussal. Ez a szituációkkal fog majd jönni. Ha látom, hogy becsúszok, és nem fáj a lábam, belém rúg valaki, és ezután is rendben vagyok, akkor tudatosítom, hogy mehetek tovább. Mindegyikből kell majd legalább egy ilyen.
A jelenlegi állás szerint mikor láthatunk újra a pályán?
- Tűztem már ki célokat, sajnos eddig mindegyik megbukott, de célok nélkül az ember semmit sem ér. Most is állítottam fel újat. Remélem, hogy tavaszra pár meccsen tudok az első csapatban játszani. Szeretnék majd az NB III-ban is szerepelni néhány találkozót előtte. Csak akkor fogok visszatérni, amikor megvan a bizalmam a lábamban. Talán a szurkolók is úgy ismertek meg, hogy ha kell, fejjel is nekimegyek bárminek, belemegyek bármilyen szituációba, ezért úgy szeretnék újra a pályán lenni, ha bemerek csúszni, odamerem tenni a lábamat. Most már nem az a lényeg, hogy minél előbb, hanem, hogy tökéletes állapotban térjek vissza.
Megvan a fejedben, hogy milyen lenne egy tökéletes visszatérés?
- Két finálé volt az utolsó két mérkőzésem. Az egyik a Ligakupa-döntő, az a trófea már a miénk marad, a másik a Magyar Kupa-döntő. Jó érzés lenne, ha úgy alakulna, hogy a fináléban újra gólt tudnék szerezni. A nemzetközi porondra már tényleg szeretnék 100 százalékosan a mester szolgálatára állni. Régóta itt vagyok már. Először, még Dömével lettünk 11.-ek, majd utána ötödikek, harmadikok, másodikak és tavaly elsők. Eljött az az idő, hogy lépni kell egy újabb lépcsőfokot, sőt, már két éve is meg kellett volna ezt lépjük. Tudom, hogy az embereknek óriási csalódás volt az európai szereplés, a Fradin belül mi is ezt éreztük. Harmadjára nem akarjuk ugyanazt a hibát elkövetni. Az első nemzetközi évben nem tudtam játszani, majd éppen a Go Ahead elleni meccs előtt sérültem meg, azon sem tudtam részt venni. Ha pályán tudok lenni, megígérhetem, hogy ezt az energiát, amit most kapok, mindet arra mozgósítom, hogy európai szinten is elérjen valamit a Ferencváros.
{div class:widget-box}{module Lájkolj minket!}{/div}Az egyik karácsonyon Dibusz Dénestől kaptál egy pólót, amelyen az a kép van, amikor a Magyar Kupa-fináléban lőtt gólod után ünnepelsz. Mi lett az ajándék sorsa?
- Az a kép nagyon elkísért – félig-meddig azt mondhatom, hogy sajnos, mert sok ilyen hasonló élményből kimaradtam. Akkor olyan munkát végeztem, hogy elnyertem az edző bizalmát, az a gól az i-n volt a pont. Szeretném felvenni a mezem alá azt a pólót, és bár a belső védők nem a gólokról híresek, de ha úgy adódik, hogy ismét sikerül gólt lőnöm, akkor megmutatom a szurkolóknak, milyen pólót kaptam a Dénestől.
Gyerekként mi volt a legnagyobb vágyad?
- Az volt az álmom, hogy a Bayern Münchenben futballozzak. Az a kedvenc csapatom, amióta 5 éves korom óta elkezdtem focizni. És továbbra sem mondtam le az álmaimról.
BUDAI LÁSZLÓ
