Hajnal eszméletét vesztette, a Fradi-hátvéd megsérült az első bajnokin

Thomas Dollnak egy belső védője maradt a Midtjylland elleni EL-visszavágó előtt.
Budai László 2017. július 16., vasárnap 19:12
Thomas Dollnak egy belső védője maradt a Midtjylland elleni EL-visszavágó előtt.
Szerző: Budai László 2017. július 16., vasárnap 19:12

Rosszul kezdődött a Fradi számára a Puskás Akadémia elleni bajnoki mérkőzés - az élő közvetítés itt érhető el. A zöld-fehérek játékosa, Leandro ugyanis Herisszel ütközött a 10. percben, és sokáig lenn is maradt, ápolni kellett. Bár a magyar válogatott játékos néhány percet még a pályán tudott tölteni, a 16. minutumban cserét kért – Julian Koch állt be a helyére. Leandro a bokáját és a sarkát fájlalta.

Ez azért is igen érzékeny kiesés a Fradi számára, mert a jövő csütörtöki, Midtjylland elleni EL-visszavágón nem játszhat az odavágón piros lapot kapott Julian Koch, míg Otigba Kenneth sérülés miatt szintén nem bevethető – ma a keretben sincs -, és ha Leandro sérülése is komolyabb, akkor Batik Bence személyében csak egy középső védője marad Thomas Dollnak.

Itt még nem ért véget a Fradi pechszériája, a 79. percben ugyanis Hajnal Tamás is ütközött. Az M4 információi szerint a zöld-fehérek középpályása elvesztette az eszméletét. A játékost hordágyon kellett levinni, fejét nyakmerevítővel rögzítették, természetesen nem tudta folytatni az összecsapást, emiatt egyébként a Fradinak 10 emberrel kellett befejeznie a végül 1-1-el zárult meccset.

Hajnal állapotáról Thomas Doll vezetőedző a meccset követő sajtótájékoztatón is beszélt.

Tamást elvitte a mentő a kórházba. Megkaptuk a visszajelzést, hogy szerencsére nincs baj. Ez a legfontosabb, és emiatt nagyon boldogok vagyunk. Abban reménykedünk, hogy nemsokára elkezdhet újra edzeni

- idézte a német trénert a fradi.hu.

Neked ajánljuk
Átigazolások
DVSC
Magyaros csapatnál a volt Loki-sikeredző?
A Partizan Belgradtól valószínűleg távozó, egykori NB I-es bronzérmes Loki-tréner, Srdjan Blagojevic a legesélyesebb a Topolya vezetőedzői pozíciójára. (haon.hu)
Kisvárda
Ők voltak az edzőjelöltek
Révész Attila sportigazgató elárulta, hogy Bernd Storck és Erős Gábor mellett - akikről a Csakfoci is beszámolt - a legutóbb a Vidinél dolgozó Pető Tamás is jelölt volt. (Sportrádió)
Ferencváros
Érkező a Celticből?
Skóciai hírek szerint egyre több klub szeretné megszerezni a Celtic védőjét, Stephen Welsh-t, az érdeklődők között pedig megtalálható a Ferencváros is. A Csakfoci úgy értesült, valóban felmerült Welsh neve a Fradinál.
Tovább az összes átigazoláshoz