A "Kislány a zongoránál" fog szólni a Fradi-Vidi Magyar Kupa-találkozó előtt

Koós János legismertebb dala és a szokásos Fradi-induló hangzik majd el szerdán a játékosok kivonulásakor. Az FTC ezzel is emléket kíván állítani a nemrég elhunyt művésznek.
Nyikes Zoltán 2019. március 12., kedd 16:52
Koós János legismertebb dala és a szokásos Fradi-induló hangzik majd el szerdán a játékosok kivonulásakor. Az FTC ezzel is emléket kíván állítani a nemrég elhunyt művésznek.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. március 12., kedd 16:52
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Két héttel ezelőtt vasárnap érkezett a szörnyű hír, hogy rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János táncdalénekes, parodista-színész.

Mint ismert, a népszerű előadóművész életének meghatározó része volt az FTC szeretete, egyszer egy interjúban azt mondta, a Ferencvárost legalább annyira szereti, mint a feleségét, de ezt az asszony megbocsátja neki. Remek, baráti kapcsolatot ápolt az egyetlen Aranylabdással, az 1967-ben kitüntetett Albert Flóriánnal, olyannyira, hogy az 1985-ben megjelenő nagylemezére felkerült közös daluk, a „Nem baj, ha múlnak az évek” című sláger is – írta korábbi cikkében a fradi.hu.

A Ferencvárosi Torna Club szerdán, a Mol Vidi FC elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntőn is tisztelegni kíván Koós János emléke előtt.

Még a gyászszünetet megelőzően, a játékosok kivonulásakor a közismert fradista lemezlovas-producer, Lotfi Begi különleges, erre az alkalomra készített mixében Koós János legismertebb dala, a Kislány a zongoránál és a szokásos Fradi induló hangzik el.

A klub azt kéri, aki kilátogat a mérkőzésre, énekeljen együtt Koós Jánossal, emlékezzen rá így is a Fradi család.

Átigazolások
Videoton
Egyelőre nincs váltás
A DVTK ellen is Pető Tamás irányítja a Vidit. Egy balhátvéddel tárgyalnak és csatár is érkezhet. Nagy Zoárd kölcsönvétele szóba került, de őt a DVTK-nál is szívesen látnák. (NSO)
Légiósok
Bolla helyzete
Volt megkeresése nyáron, és a Rapid is hosszabbítana a szerződése utolsó évébe lépő Bolla Bendegúzzal. Még nem tudja, mit hoz a jövő, célja, hogy szakmailag a legmagasabb szinten játsszon. (NSO)
Kisvárda
Youga érkezhet
A DVSC-t nyáron elhagyó Amos Youga maradhat az NB I-ben, a Kisvárda ugyanis közel áll a megszerzéséhez - írja a HAON.
Tovább az összes átigazoláshoz