A Fradi távozója: "Hogy dühös vagyok-e a klubra? - Doll megmondta, hogy nem kellek"

Ezért távozik a vb- és Eb-résztvevő játékos, aki nem haragszik és aki már döntött arról, melyik országba igazol.
Dudás Gábor 2016. szeptember 8., csütörtök 9:29
Ezért távozik a vb- és Eb-résztvevő játékos, aki nem haragszik és aki már döntött arról, melyik országba igazol.
Szerző: Dudás Gábor 2016. szeptember 8., csütörtök 9:29

 

Mint ismeretes, a Ferencváros szerdán, közös megegyezéssel szerződést bontott szlovák válogatott támadójával, Stanislav Sestákkal. A rutinos csatár a szlovákiai Novy Cas-nak (Új Időnek) beszélt a szakításról és arról, hogy neheztel-e volt klubjára.

- A bajnokságban már csak csereként számoltak velem, az edzőm pedig azt mondta, nincs szüksége rám, mert csak a kispadon ülök. Úgyhogy végül megegyeztünk a szerződésbontásról. Nem vagyok csalódott. A múlt idényben megnyertünk mindent, amit lehetett, a bajnokságot és a kupát is, hát miért lennék dühös a klubra?

A folytatást illetően Sesták még nem döntött, de mindenképpen hazatérne.

- Szeretnék több időt tölteni a gyermekeimmel. Budapestről is minden héten hazaautóztam. A futballista élete egy nomád élet, most legalább szabad vagyok, nem kell stresszelnem semmin. Az biztos, hogy nem légióskodom többet, a külföldi folytatást kizárt. Nem tudom egyelőre, hová igazolok, vagy hogy esetleg amatőr játékosként folytatom-e majd. A lényeg, hogy Szlovákiában és közel az otthonomhoz futballozhassak.

Mint arról átigazolási rovatunkban már írtunk, a szlovák élvonalbeli Tatran Presov – Sesták nevelőcsapata és első profi klubja – lehet a válogatott támadó új kenyéradója. Ezt Stanislav Varga vezetőedző is elismerte:

- Hogy leigazolnánk-e Sestákot? Felesleges kérdés, természetesen igen. Butaság lenne, ha bármi mást mondanék. Egy iyen kaliberű és tapasztalatú játékos óriási segítségére lehetne a csapatnak. A vezetőségen múlik, hogy hogy meg tudnak-e egyezni vele – tette hozzá.

Sesták 30 NB I-es meccset és 9 bajnoki gólt követően búcsúzott el az FTC-től. A szlovák válogatottban 65 meccsen 13 gólt szerzett a 33 éves játékos, aki részt vett a 2010-es világbajnokságon és a 2016-os Európa-bajnokságon is.

A lap szerint a Slovan Bratislava (Priskin Tamás) klubja is támadót keres, ott is felmerülhet Sesták leigazolása. 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz