Franck Boli szerezte a Ferencváros gólját a Qarabag elleni BL-selejtezőn. A támadó szerint most nehezen meghatározható poszton futballozott.
- Kemény ellenféllel találkoztunk, minden erőnket be kellett vetni védekezésben és támadásban is - kezdte Boli az M4 Sportnak. - Megfogadtunk minden tanácsot, amit az edzőnk mondott. A visszavágón nálunk lesz az előny, mert mögöttünk a közönség. Nem tudom megmondani, hogy milyen poszton játszottam, mondta az edzőnk, hogy jobbról segítsek be, én pedig betartottam az utasítást.
Boli a jövőjét firtató kérdésre is válaszolt.
- Jelenleg itt vagyok a csapatnál és nem foglalkoztat, hogy mit hoz a jövő. Szeretném, ha bejutnánk a csoportkörbe.
Olvastad már?
Dibusznak a nyakáról pattant ki a labda a Qarabag gólja előtt: "A magas páratartalom, a mély, puha talaj sok energiát kivett mindenkiből"
Dibusz Dénesnek volt 1-2 két nagy védése, de a Qarabag góljánál elpártolt tőle a szerencse. A Fradi kapusa úgy érzi, az 1-1 után a visszavágón kiharcolják a továbbjutást a BL-ben.
Elolvasom
Átigazolások
Loki
Kölcsönben a támadó
Június 30-ig kölcsönben a szerb első osztályú OFK Beograd együttesénél folytatja pályafutását a DVSC elefántcsontparti támadója, Yacouba Silue, a megállapodás vételi opciót is tartalmaz.
Szentlőrinc
Szilágyi Szabolcs
Szilágyi Szabolcsot Szentlőrincre adta kölcsön a Csíkszereda.
Mezőkövesd
Lőrinczy hosszabbított
2028-ig szerződését hosszabbított az NB II-ben szereplő Mezőkövesd Zsóry FC középpályása, Lőrinczy Attila.