Szombat délelőtt írta meg a 24.hu, hogy a Mol Vidi FC mindenben megállapodott a Sahtar Doneckkel és a Ferencvárosban jelenleg kölcsönben szereplő Ivan Petrjakkal is, így a szélső a következő szezontól a fehérváriaknál folytatja a pályafutását.
Mivel az elmúlt időszakban olyan hírekről lehetett hallani, hogy az FTC is szeretné megszerezni az ukrán szélsőt, és ezért lépéseket is tett, honlapunk a megjelent hírek és a kialakult helyzet kapcsán megkérdezte az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatóját, Orosz Pált arról, hol tartanak az ő egyeztetéseik Petrjakkal. A klubvezető részletesen beszélt az ügyről.
– Hónapok óta tárgyalásban állt a klubvezetés Hajnal Tamás vezetésével a Sahtar Doneckkel, folyamatosan mentek az egyeztetések, és révbe is értünk, hiszen a pénteki nap folyamán Tamás jelezte, hogy sikerült is szóban megállapodnunk az ukrán klubbal Petrjak átigazolásának pontos részleteiről – kezdte a csakfoci.hu-nak a vezérigazgató. – Természetesen a játékossal és a menedzsmentjével is folyamatosan egyeztettünk a személyes feltételeiről,
ők azonban nyíltan azt mondták nekünk, hogy a Vidi jóval magasabb fizetést kínált neki havonta.
Azt is megtudtuk, hogy Petrjak ezt az ajánlatot a Fradi-Vidi bajnoki mérkőzés előtt kapta meg a fehérváriaktól. Bár mi is elmentünk a lehetőségeinket tekintve addig, ameddig tudtunk, de Petrjak szájából olyan horribilis összeg hangzott el, amit mi nem tudtunk és nem is akartunk fizetni.
Időközben pedig a honlapunk is úgy értesült, hogy az ukrán játékos mindenben meg is állapodott a Mol Vidi FC-vel, így a szélső a fehérváriaknál folytatja pályafutását.
Az ötszörös ukrán válogatott játékos tavaly nyáron érkezett a Sahtartól egy évre kölcsönben a Ferencvároshoz, amelynél az eddigi 28 NB I-es fellépésén hat gólt lőtt és tizenegy gólpasszt adott, míg a Magyar Kupában egy assziszttal zárt.
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2019/05/orosz-768x476.jpg)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)