A Fradi alelnöke szerint igazságtalan lenne az MTK-val szemben egy kézilabdás döntés

Nyíri Zoltán FTC-alelnök az idő előtt és végleg lefújt kézilabda-idény kapcsán szólalt meg és állt ki klubja egyik örök riválisa, az MTK Budapest mellett.
Dudás Gábor 2020. április 10., péntek 15:33
Nyíri Zoltán FTC-alelnök az idő előtt és végleg lefújt kézilabda-idény kapcsán szólalt meg és állt ki klubja egyik örök riválisa, az MTK Budapest mellett.
Szerző: Dudás Gábor 2020. április 10., péntek 15:33

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöksége csütörtöki ülésén úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett valamennyi versenysorozatot befejezettnek nyilvánítja. Az egyhangúlag meghozott döntés része, hogy a helyezéseket nem osztják ki és nem lesznek kiesők, illetve feljutók. A nemzetközi kupákban azok a csapatok indulhatnak, amelyek a 2018/19-es idény alapján arra jogosultak voltak.

A döntésnek tulajdonképpen kedvezményezettje lett a Ferencváros azzal, hogy tavalyi második helyével jobban zárt így, mint jelenlegi, szinte biztosra vehető harmadik pozíciójával, ennek ellenére a zöld-fehérek ügyvezető alelnöke, Nyíri Zoltán sportszerűen azon a véleményen volt, hogy az MKSZ picit elhamarkodott döntést hozott.

A Sport Televízió "Heti helyzet" című műsorában az FTC második embere a labdarúgásból is hozott példát az eset kapcsán: ugyan az MLSZ-nél hasonló forgatókönyv nincs a terítéken, de Nyíri szerint el lehetne képzelni, hogyan reagálnának érthetően az NB II-ben szinte biztos feljutónak MTK Budapestnél egy hasonló döntés esetén.

- Ha a fociban most lezárják ugyanígy, akkor annak a klubnak, aki toronymagasan vezeti az NB II-t, annak mit mondasz? Hogy még egy évet várjál? A szponzorainak mit mondasz? Hogy még egy évet várjál? Nem olyan egyszerű ám ez! - fogalmazott Nyíri, korrekt módon kiállva az egyik ősi rivális mellett.

Átigazolások
Belgium
Mátyus meglepő kinevezése
Mátyus János, a belga másodosztályban szerepelő Royal Olympic Charleroi új sportigazgatója bizonyítaná, hogy egy magyar szakember is megállja a helyét külföldön.
Szeged
Tóth-Gábor érkezett
A Szeged első osztályú tapasztalattal rendelkező, közel kétméteres, korábbi utánpótlás-válogatott támadót igazolt Tóth-Gábor Kristóf személyében.
ZTE
Érdeklődés 3 játékos iránt
Külföldi és hazai érdeklődésről írnak a ZTE FC játékosai iránt.
Tovább az összes átigazoláshoz