Fradi-szurkolók verekedtek diósgyőriekkel Újpesten - fotó

Majdnem 100-an vehettek részt az összecsapásban, 12 embert állítottak elő.
Budai László 2017. február 6., hétfő 19:30
Majdnem 100-an vehettek részt az összecsapásban, 12 embert állítottak elő.
Szerző: Budai László 2017. február 6., hétfő 19:30
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

45 ferencvárosi és 40 diósgyőri szurkoló csapott össze Budapesten egy nemzetközi „huligánoldal” információi szerint, és az ütközet „Fradi-sikerrel” ért véget.



A csatára vasárnap éjjel, az FTC és a DVTK jégkorong-bajnokiját követően került sor, a Nemzeti Sport értesülései szerint Újpesten. A történtekkel kapcsolatban a Budapesti Rendőrfőkapitányság a következő tájékoztatást adta:
„2017. február 5-én 18 óra 25 perckor a BRFK munkatársai csoportosan elkövetett garázdaság miatt intézkedtek több személlyel szemben Budapesten, a IV. kerületben, az Erdősor út és a Pálya utca kereszteződésében. A rendőrök a buszról leszállított emberek közül 12 főt előállítottak, és csoportosan elkövetett garázdaság miatt gyanúsítottként hallgattak ki. Az elkövetők szabadlábon védekeznek.”

A Fradi focicsapata hétvégén a Honvéddal találkozik az MK-ban, a kispestiek sikere 4,45-szörös pénzt fizet.

Átigazolások
Diósgyőr
Tamás Ciprusra tart
A Diósgyőrt elhagyó Tamás Márk a ciprusi élvonalbeli Olympiakos Nicosia együttesébe igazol majd - írja az NSO.
Honvéd
Befutott Marí
A kispestiek két évre szóló szerződést kötöttek a Valencia 25 éves csatárával, Alberto Maríval.
Profi szerződést írtak alá
ETO FC
Az ETO FC két utánpótlás-válogatott tehetsége, Horváth Valentin és Élő Csongor profi szerződést írt alá a klubbal. (eto.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz