Fotó: paksifc.hu

Ferenczi: “Robi nagyszerű vezetőedző, jól lemenedzseli a csapat felé, amit én »rombolok«” 

Ferenczi István erőnléti edző további tízszázalékos növekedést szeretne elérni a sprintek számában Pakson.
Budai László 2022. augusztus 19., péntek 14:40
Fotó: paksifc.hu
Ferenczi István erőnléti edző további tízszázalékos növekedést szeretne elérni a sprintek számában Pakson.
Szerző: Budai László 2022. augusztus 19., péntek 14:40

Remekül kezdte új vezetőedzőjével, Waltner Róberttel a bajnokságot a Paks, amely első három mérkőzése után még veretlen (egy győzelem, két döntetlen), ennek köszönhetően a Fradi mögött a tabella második helyén áll. Igaz, az együttes erőnléti edzője, Ferenczi István szerint még ennél is állhatnának jobban.

- Nagyon jól kezdtünk a Vidi ellen, végig domináltunk, azon a napon egyértelműen jobbak voltunk a Fehérvárnál - mondta Ferenczi a paksifc.hu-nak. - Nem érdemtelenül indítottunk győzelemmel tehát. A Vasasnál akadt némi hiányérzetem. Úgy látom, az egy hozható meccs lehetett volna, csak hát a hazaiak megkeserítették az életünket. Látszott, felkészültek belőlünk.

A Honvédnál aláhúzandó, kétszer is vert helyzetből jöttünk vissza, ebből szépen látszik, mentálisan rendben vagyunk.

Ferenczi még több javulást vár a sprintekben a játékosoktól.

- Ami a fizikalitást illeti, a harmadik találkozónkra jelenthető ki, jók lettek a futóadatok, ugyanakkor - mint örök elégedetlen - én még mindig nem dőlnék hátra.

Szeretnék csapatszinten a szezon feléig, tehát a naptári év végéig további tízszázalékos növekedést elérni a sprintek számában.

- A novemberi zárás ehhez ideális lehet, ha rendesen tudunk haladni a programomban, minden adott lesz, hogy tavaszra még előrébb lépjünk e téren. Robi nagyszerű vezetőedző, jól lemenedzseli a csapat felé, amit én „rombolok” (nevet). Úgy látom, felettébb sok van a csapatban, jóval többet kaptam, mint elsőre gondoltam.

Olvastad már?
Extrém fiatal csapatot épít az ETO az NB II-ben - 22 év az átlagéletkor
Az ETO csapatában hét olyan játékos is pályára lépett a Siófok elleni győztes NB II-es bajnokin, akik 2000-ben vagy azt követően születtek.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz